Mezőkeresztes - MEAFC női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2015. április 13. hétfő, 01:00
alt
2015. április 3-án pénteken mérkőzött meg a mezőkeresztesi női kézilabda csapat a miskolci MEAFC csapatával. A korábbiakhoz hasonlóan most is sokan voltak kíváncsiak erre az izgalmasnak ígérkező meccsre is.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az első félidő elején mindkét csapat erős védekezésének köszönhetően az első gól még váratott magára, de végül az első két gólt a vendég csapatnak sikerült értékesítenie. Nem sokkal később azonban megérkezett ez első hazai gól is. A félidő első felében a vendég csapatnak sikerült megtartania a vezető pozícióját, hiába próbált a keresztesi csapat egyenlíteni. A félidő végére azonban a miskolci csapat mégjobban ráerősített és a korábbi 2-3 gólos előnyét sikerült 7 pontos előnyre növelnie. Az első félidő végeredménye így

16:9-lett a miskolci MEAFC javára.

 

A második félidő bár hazai góllal indult, a keresztesi csapat nem tudott felzárkózni, a 7 pontos hátrányából csak 3 pontott tudott lefaragni. A félidő második felében a vendég csapat mégjobban ráerősített és sorozatos gólszerzésbe kezdett. A keresztesi csapat úgy tűnt tehetetlennek bizonyul a miskolci csapat erős támadásaival szemben. A félidő vége felé már nem is érkezett válasz a keresztesiek részéről a miskolci csapat góljaira. A második félidő végén a végeredmény végül 37:14 lett a miskolci MEAFC javára.

 

ifj. Palatics Attila, a mezőkeresztesi csapat vezetője így értékelte a meccset:

"Jó első félidőt követően a második játékrészben az ellenfelünk összeszedettebben játszott és könnyedén hozta a mérkőzést, sajnos nálunk nem volt ma kiemelkedő teljesítmény."

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com