Bükkábrány - Tállya bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. április 14. kedd, 06:39
A Bükkábrányi Sport Club felnőtt csapata 2015. április 11-én, szombaton hazai környezetben lépett pályára, Tállya együttese érkezett hozzájuk. A találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét.
A 25. percben a vendég tállyaiak szereztek vezetést, Paranai Gábor révén egy gólos előnyre tettek szert.
A 34. percben a vendégek előnye két gólosra nőtt, Paranai Gábor újabb találata 0-2-re változtatta az állást.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 2. félidőben, a 47. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Kascsák Zoltánnak szabálytalanságáért.
A 61. percben a tállyaiak ismét gólt szereztek, Ondó János találata révén 0-3 lett az állás javukra.
A 70. percben Kovács Ádám részesült sárga lapos bírói figyelmeztetésben.
A 77. percben megszületett a következő tállyai gól is, ezúttal Szárnya Zsolt volt eredményes, így 0-4 lett a találkozó eredménye.
A 88. percben Tóth Dániel is feliratkozott a góllövők névsorába, találata révén 0-5 lett a mérkőzés állása.
A 90. percben Somogyi Szabolcs szabálytalankodott ellenfelével, így ő is sárga lapos figyelmeztetésben részesült, míg a labdát elrúgó Németh Dénesnek szintén sárga lapot mutatott fel a bíró.
A Bükkábrány-Tállya felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 0-5 lett
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com