A többszörös véradókat köszöntötték Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2015. április 28. kedd, 06:52
A többszörös véradókat ünnepelték Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskola ebédlőjében április 17-én pénteken.
Okosné Kemény Henriett verse után Majoros János polgármester nyitotta meg az ünnepséget, köszöntötte a megjelenteket és pár szót szólt a véradás fontosságáról. Ezután Grúbert Roland a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója köszönte meg nem csak a véradók, hanem a véradást szervezők munkáját. Önzetlen felajánlásukkal hozzájárulnak számtalan beteg embertársuk gyógyulásához.
Ezután kerültek kiosztásra az elismerések a tízszeres, hússzoros, huszonötszörös, harmincszoros véradóknak, amelyet Mezőkeresztes város polgármestere, valamint Grúbert Roland és Mártonné Tóth Anita a Magyar Vöröskereszt Mezőkövesdi Szervezetétől adták át. Az idén ötvenszeres véradók voltak Balázs Imre és Domonkos József, hatvanszoros véradó volt Boros Sándor és százszoros véradó volt Molnár László. Az ajándékok kiosztása után jó hangulatú beszélgetés vette kezdetét, majd vacsora várta a megjelenteket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com