Tízen konfirmáltak Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2015. május 17. vasárnap, 12:57
A református egyházban a konfirmáció nyilvános bizonyságtétel a hitről és egyben bizonyság is a hitbeni alapismeretek elsajátításáról, miáltal a konfirmáló fiatalok a gyülekezet teljes jogú tagjaivá válnak.
Május 17-én vasárnap a mezőkeresztesi református templomban 10 fiatal konfirmált. Az ünnepi istentiszteleten Hajdú Ferencné lelkipásztor hirdetett igét, majd az ezt követő vizsgán a konfirmandusok számot adtak arról, hogy az oktatás során megismerték az egyház alapvető tanítását, illetve megvallották hitüket az Apostoli Hitvallás és a konfirmációi vallástétel szavaival.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Miután mind a tízen lelkipásztori áldásban részesültek megkapták azt a Szentírást, melyet Hajdú Ferenc lelkipásztor mint életüket vezérlő kalauzt nyújtott át nekik. Rövid verses köszönetnyilvánításra is sor került mind az Úristen és a lelkipásztorok, mind pedig a szülők felé, akik az idáig vezető utat egyengették. A szertartás végén a konfirmandusok első ízben járultak úrvacsorához, kifejezve ezzel is, hogy mostantól felnőtt tagjai gyülekezetüknek.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com