Tard - Mezőnyárád bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. május 19. kedd, 16:01
Mezőnyárád felnőtt csapata a bajnokság soron következő mérkőzésén, 2015. május 16-án, szombaton Tard otthonába utazott. A mérkőzés 17 órakor kezdődött.
A 15. percben a tardiak szerezték meg a vezetést, Papházi Viktor talált be a nyárádi kapuba, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 18. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Kertész Viktornak.
A 20. percben két gólosra nőtt a hazaiak előnye, ismét Papházi Viktor volt eredményes, így 2-0 lett az állás.
A 33. percben a nyárádiaknak sikerült szépíteniük, Németh László lőtt gólt, így 2-1-e változott a mérkőzés eredménye.
A 40. percben Guti Dávid szabálytalanságát figyelmeztette sárga lappal a bíró.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 45. percben egy kisebb fajta civakodás alakult ki a pályán egy szabálytalanságot követően, amelyet kis idő elteltével a játékvezetőnek sikerült megfékeznie, azonban a civakodás eredményeként a tardi Molnár Dávid, valamint Koza István és Harangozó Ákos is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
Az első félidőnek 2-1-es tardi vezetés mellett vetett véget a játékvezető.
A 2. játékrészben tovább nőtt a tardiak előnye, a 64. percben Ádám Árpád lőtt gólt, így 3-1 lett az állás.
A mezőnyárádiaknak a második 45 percben már nem sikerült találatot szerezniük, így a Tard - Mezőnyárád felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 3-1 lett.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com