Harmatcsepp Nap a mezőkeresztesi óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2015. május 26. kedd, 06:54
alt
Május 21-én csütörtökön tartott Harmatcsepp Napot a mezőkeresztesi óvoda, a rendezvény színhelyéül a városi művelődési ház szolgált. A műsor elején Czirják Károlyné óvodavezető köszöntötte a meghívott vendégeket és természetesen a gyerekeket is. Továbbá elmondta, hogy idén 9. éve, hogy az óvoda megkapta a Harmatcsepp nevet, és ezt szeretnék megünnepelni ezzel a kis rendezvénnyel.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A műsort a Pillangó csoport tavaszköszöntő előadása nyitotta. A gyerekek már régóta készültek erre a napra, nagyon ügyesen táncoltak, énekeltek és verseket is mondtak, ezzel egy igazán színvonalas produkciót adva elő. A Pillangó csoport műsora után a hagyományokhoz híven a kiscsoportos gyerekek megkapták a Harmatcsepp jelvényt. Ez jelzi, hogy ők is a Harmatcsepp Óvodába járnak.
 
Végül a meglepetés vendégként a Diri-Dongó együttes lépett fel a művelődési ház színpadán a gyerekek nagy örömére. Műsoruk címe a "Szavanna csillagai" volt. Zenés táncos produkciójukkal a szavanna állatait ismertették meg a gyerekekkel, illetve a kicsiket is bevonták a műsorba, együtt táncoltak, énekeltek.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com