Ballagás a Mezőkeresztes-Püspöki óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2015. június 09. kedd, 10:06

Eljött a búcsú ideje a legnagyobbak számára a mezőkeresztesi Szentistváni úti óvodában június 6-án. Az ünnepség elején Czirják Károlyné óvodavezető köszöntötte a gyerekeket és a vendégeket. Ezután a legkisebbek, a középsősök és a ballagók közös műsora következett "Kincskereső kalózok" címmel: az ötletes és látványos műsorban minden ovis aktívan részt vett, táncolt, énekelt, meséjükben a kalózok eljutottak Afrikába, Ázsiába és Amerikába is, ám a legnagyobb kincseket Magyarországon találták meg, így itt telepedtek le.
Műsorukat követően a kiscsoportosok és a középső csoportosok is elbúcsúztak ballagó társaiktól, illetve a ballagók édesanyjukkal együtt könnyes búcsút vettek az óvonéniktől, dajkanéniktől.
Czirják Károlyné vezető óvónő is elbúcsúzott a ballagóktól, akik szeptembertől már az iskolapadba ülnek. A Szülői Munkaközösség egy tagja is elbúcsúzik a gyermekével együtt, így őt is külön köszöntötték egy virágcsokorral, csakúgy mint  Andi óvónénit, aki már nem fog az óvodában dolgozni a következő nevelési évben.
Végül eljött a búcsú ideje, a nagycsoportosok először átbújtak a 6-oson, majd körbejárták az óvodát, énekelve, könnyes szemmel. A délután zárásaként az
óvodába maradó társaikkal együtt elfogyasztották ünnepi uzsonnájukat.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com