Alkotótábor a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2015. június 30. kedd, 18:43
alt
Alkotótábort rendeztek a Szederkényi Anna Tagiskolában 2015. június 22-e és 25-e között Mezőnyárádon. A tábort a úgy ahogyan az utóbbi években, idén is a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány szervezte, amelyen ez alkalommal 40 gyerek vett részt. Hétfőn a Hejőmenti Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány szervezésében próbálhattak ki különböző alkotási technikát kicsik és nagyok egyaránt.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Kötélveréssel különböző játékokat, karkötőt, nyakláncot és ugrókötelet lehetett készíteni. De aki szeretett volna, textilből madárkát is készíthetett, amivel versenyezni is lehetett. Ki lehetett próbálni a pókfonás technikáját is, de gyöngyfűzésre is volt lehetőség.
 
Kedden a gyerekek mézeskalácsot készíthettek, gyöngyöt fűzhettek, illetve különböző virágos díszeket készíthettek el. Mindenki nagyon élvezte az alkotást, és volt, aki egyféléből többet is készített.
 
Csütörtökön az tábor zárónapján a természetes anyagoké volt a főszerep. A gyerekek különböző növényi részek, magvak, termések felhasználásával készíthettek különböző állatfigurákat, cicát, kiskutyát és baglyot is. Délután bábelőadást nézhettek meg a gyerekek, majd egy kis kiállítás keretein belül megmutathatták egymásnak és a szüleiknek is, hogy miket készítettek az elmúlt napokban. Végül Horváthné Gomány Judit táborvezető szavai zárták az idei alkotótábort.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com