Ismét tartalmasan telt a Mezőkeresztesi Vígasságok
Írta: Eleven Televízió   
2015. július 15. szerda, 14:24
Július 12-én reggel 8 órakor vette kezdetét az idei Mezőkeresztesi Vigasságok.
Reggel a Dávid János Főzőversennyel kezdődött a nap. Idén több mint 20 csapat nevezett be a versengésbe. A reggeli tűzgyújtást követően a jókedvű csapatok különféle ételeket készítettek a versenyre, egyben azonban minden társaság megegyezett: minden társaságnál jó hangulatban telt a délelőtt.
A kilátogató vendégeket elsőként karate bemutató, majd a Diamond Dance Tánciskola növendékeinek táncbemutatója szórakoztatta.
Ezután elsősegély bemutató következett, ahol minden érdeklődő kipróbálhatta mennyire jártas az újraélesztésben.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Délben hagyományőrző műsorok váltották egymást a színpadon. A Mezőkeresztesi Férfikórus Zoller János karnagy vezetésével katona és bordalokat hozott az idei rendezvényre. Őket a Szent Erzsébet Nyugdíjasklub, a Mezőkeresztesi Citerazenekar és a Jóbarátság Nyugdíjas Klub követte.
A kisebbeket és a szülőket közben játékos vetélkedőre várták a színpad melletti árnyékos területre.
Egy órakor került sor a főzőverseny eredményhirdetésére. A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen sok finom és szépen tálalt ételkölteményt kellett pontozniuk.
Az ajándékokat Majoros János a város polgármestere és Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettes-államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át a csapatok tagjainak.
Az eredményhirdetés után a kicsiket várták a színpad elé, hiszen a Pom-Pom Família zenés gyermekműsora következett.
Őket az ismert Tajtiboy Együttes mulatós zenéje váltotta, majd az egyre gyarapodó érdeklődők nagy örömére háromnegyed négykor a Children of Distance lépett a színpadra.‏ A leány rajongók továbbra is az első sorokban álltak, hiszen utánuk érkezett a ByTheWay együttes, majd negyed hattól Dér Heni szórakoztatta a közönséget. Az Old Boys együttes élő koncertje a rendezvényre varázsolta az 50 -es, 60 -as, 70 -es évek legjobb angol nyelvű slágereit. Amíg az este második élő koncertjére pakoltak a színpadon, a támogatók által felajánlott rengeteg tombolatárgy is gazdára talált, ahol a fődíj egy kerékpár volt. Este kilenc órától kezdődött a Republik zenekar koncertje, amelyen teljesen megtelt a színpad előtt terület. Az estét tűzijáték, majd retró disco zárta B. Tóth Lászlóval, itt mindenki kedvére táncolhatott a régi slágerekre.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com