Bükkaljai Mozaik - 2015. október 7.
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 06. kedd, 07:38
 
V. Béka és Hal Sütő-főző Fesztivál Mezőnyárádon - 3.rész
 
Mezőnyárád Község Önkormányzata és a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület a hagyományokhoz híven ismét megszervezte nyári rendezvényét. Az V. Mezőnyárádi Béka és Hal Sütő-főző Fesztivál résztvevői közül többen már igen korán megérkeztek és sátrat vertek az iskola mögötti parkban, megalapozva a vasárnap estig tartó remek hangulatot. Minden évben egyre több látogató választja ezt a fesztivált.
Július 3-án pénteken este, Blues Company koncerttel indult a három napig tartó mulatság.
Szombaton délelőtt a sütésé főzésé volt a főszerep. Az ország legkülönbözőbb szegleteiből, több mint 50 csapat adta be a nevezését, hogy a nap végére kiderüljön, ki is az igazi mestere a békacomb és a hal ízletes elkészítésének. Az étkeknek és ízeknek csak a fantázia szabott határt. Volt, aki a sörben pácolt békacombra esküdött, de olyan is aki szerint a hagyma ágyon tálalt, vagy éppen a vaníliás rántott comb az igazi favorit. Mindezek mellett széles skáláját készítették a résztvevők a halas ételeknek is, ki sütve, ki rántva, ki pedig halászlé formájában. A már visszatérő vendégnek számító Kistelekről érkező csapat amellett, hogy népes baráti körével sütött-főzött, egy külön kiállítással, a kicsiknek és nagyoknak pedig ügyességi versenyekkel készült a jeles napra. Emellett volt még veterán motor kiállítás, tűzoltóautó, ugrálóvár amely nagy sikert aratott a kicsik körében.
A három tagú zsűri sátrában egyre szaporodtak a bírálásra leadott, érdekes dekorációkkal ellátott finomságok. A hal főzésében Magos Zoltán, sütésében Koren Péter, a békacombok elkészítése terén pedig Grósz Annamária bizonyult a legjobbnak. Természetesen idén is voltak különdíjasok. Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettes-államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület jóvoltából hatan vehettek át ajándékokat.
Ebben az évben immár harmadik alkalommal tovább folytatódott a pálinka mustra, ahol 67 párlatból választották ki az év mezőnyárádi pálinkáit. A megmérettetésen két oklevél, 17 bronz, 25 ezüst, 10 arany, 9 nagy arany fokozat került kiosztásra. Ezek mellett három év pálinkája díj is gazdára talált. Az eredmények kihirdetésére 17 órakor került sor. Itt kiderült, hogy az év mezőnyárádi pálinkája Fila Tamás 2014-es Irsai Olivér hibátlan szőlőpálinkája lett, valamint Tyukodi Ferenc 2014-es feketeribizli pálinkája és 2013 -as meggy pálinkája.
Közben a színpadon egész délután meghívott előadók gondoskodtak a jó hangulatról. A fellépők között volt a Diri-Dongó együttes, Henna és Fery, Ihos József, a hely illetőségű Rencz Márk, Szandra és Attila. Táncoltak a SkyDance táncosai, valamint volt kutyás bemutató és este fellépett a Miskolci Illés Emlék Zenekar. A napot a meglepetésként érkező helyi Hungarocell zenekar éjszakába nyúló koncertje zárta.
Vasárnap 15 órától ismét elfoglalták a színpadot a fellépők. Csiribiri együttes gyermekműsora után, operett és sláger dallamok csendültek fel a Sky együttes előadásában. A Tuti duó pedig a mulatós zenét kedvelőknek nyújtott kikapcsolódást. Ezek után érkezett meg a színpadra Tihanyi Tóth Csaba, a Barátok közt Lacija, este pedig Szandi műsora és Fenyő Miklós elő koncertje varázsolta el a népes közönséget. A három napon át tartó rendezvényt Tűzijáték zárta.

Eredmények:

Béka sűtő -főző kategória:
1. hely Grósz Annamária
2. hely Nagy Andrea
3. hely Géniusz Transz

Halfőző kategória:
1. hely Magos Zoltán
2. hely Orosz Róbert
3. hely Szél József

Halsütő kategória:
1. hely Koren Péter
2. hely Madarász Péter
3. hely Roszkos Ádám

Különdíjasok (Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettes-államtitkára, a térség országgyűlési képviselője):
Juhász Imre

Különdíjasok (Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület):
Újhelyi Dávid
Stefán Zoltán
Magos Zoltán
Koren Péter
Szél József

Pálinkamustra:
Fila Tamás 2014 -es Irsai Olivér szőlőpálinka az év pálinkája (Különdíj: Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettes-államtitkára, a térség országgyűlési képviselője)

Tyukodi Ferenc 2014 -es Feketeribizli pálinkája az év pálinkája
Tyukodi Ferenc 2013 -es Meggy pálinkája az év pálinkája (Különdíj: Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület)

Ügyességi versenyek (kicsik):
1. hely Grósz Frigyes Erik
2. hely Nagy-Nemes Laura
3. hely Majnár Csenge

Ügyességi versenyek (nagyok):
1. hely Újhelyi Virág
2. hely Fexi Barbara
2. hely Újhelyi Dávid

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
Alakotótábor Mezőnyárádon - 2.rész
 
Alkotótábort rendeztek a Szederkényi Anna Tagiskolában 2015. június 22-e és 25-e között Mezőnyárádon. A tábort a úgy ahogyan az utóbbi években, idén is a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány szervezte, amelyen ez alkalommal 40 gyerek vett részt. Csütörtökön az tábor zárónapján a természetes anyagoké volt a főszerep. A gyerekek különböző növényi részek, magvak, természek felhasználásával készíthettek különböző állatfigurákat, cicát, kiskutyát és baglyot is. Délután bábelőadást nézhettek meg a gyerekek, majd egy kis kiállítás keretein belül megmutathatták egymásnak és a szüleiknek is, hogy miket készítettek az elmúlt napokban. Végül Horváthné Gomány Judit táborvezető szavai zárták az idei alkotótábort.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
Aranykezek kézművestábor Bükkábrányban - 2.rész
 
Öt napon keresztül tartott az idei Aranykezek tábor a bükkábrányi iskolában június 29-e és július 3-a között. Az első négy napon négy csoportban négyféle kézművestechnikát ismerhettek meg és sajátíthattak el a gyerekek: az első foglalkoztató helyen agyagból készíthettek egy fazekas segítségével olyan tárgyakat, amelyek elkészítéséhez a fazekaskorongot is használták. Mivel egyszerre egy gyerek foglalkozhatott ezzel, a többiek közben gyurmafigurákat készítettek.
A második asztalnál szalmafonatok születtek, míg a harmadiknál egy különleges technikával, tűnemezeléssel készítettek dísztárgyakat.
Az utolsó állomáson pedig textiltechnikával foglalkoztak, maguk szabhattak, varrhattak egy pénztárcát.
A délutáni programok szintén sok érdekes, vidám percet szereztek a gyerekeknek: hétfőn a Lármafa Együttes népzenei, táncos, népi játékokkal fűszerezett műsora szórakoztatta a gyerekeket, másnap B.-A.-Z. Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület bemutatója varázsolta el a résztvevőket. A gyerekek maguk is felpróbálhatták a huszár viseletet. Szerdán délután számháborúban vehettek részt.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com