Mezőnyárád - Bükkszentkereszt bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 13. kedd, 07:05
alt
A soron következő fordulóban Mezőnyárád  felnőtt csapata 2015. október 3-án, szombaton Bükkszentkereszt csapatát fogadta hazai pályán. A találkozó 15 órakor vette kezdetét.
Az első félidőben a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket az ellenfél kapujának előterében.
A 35. percben a vendégeknek sikerült megszerezniük a vezetést jelentő találatot, Fábián Péter gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.
A 40. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Szolgai Zoltánnak.
Az első félidőnek egy gólos bükkszentkereszti vezetés mellett vetett véget a játékvezető.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 62. percben két gólosra nőtt a vendégek előnye, Fábián Péter  szerzett ismét gólt csapatának, így 0-2 lett az állás.
A 63. percben a játékvezető büntetőrúgást ítélt a nyárádiaknak. A 11-est Koza István értékesítette, így 1-2-re módosult az eredmény.
A 67. percben Vonga András részesült sárga lapos bírói figyelmeztetésben.
A 80. percben Kuzmi László is elkönyvelhetett egy sárga lapot.
A 86. percben megszületetett a 3. bükkszentkereszti gól is, ezúttal Fridel László volt eredményes, így 1-3 lett az eredmény, amely egyben maradt a végeredmény is.

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com