Bükkaljai Mozaik - 2015. október 14.
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 14. szerda, 07:16
 
XII. Mezőnyárádi Lovasnapok - 1.rész
 
Mezőnyárádon immár 12. éve rendezik meg a Lovasnapokat. Az idei évben a rendezvény egy napos volt, szeptember 6-án reggel 9 órától kezdődtek a programok.
Ezúttal 7 versenyszámot láthattunk. Elsőként a B/0 nyitott versenyszámban álltak rajthoz a versenyzők, összesen 24-en. Végül Oravecz Anna végzett az első helyen Tusi nyergében.
A 80-90 cm-es akadályok a B/1A stílusversenyben már 100 cm-re emelkedtek, itt összesen 16 nevezés érkezett, a győztes Grenda Zsófia lett Rokszett nyergében.
A legnépesebb a B1C nyitott versenyszám mezőnye volt, itt összesen 38 rajtot láthattunk. Végül Orosz Daniella Szahara nyergében lett a szám első helyezettje.
A következő kategóriában, a B/2 ifjúsági versenyszámban 9 nevezés érkezett itt Kiss Nikoletta lett holtversenyben két lovával Ráróval és Carlanddal első.
A B/2 nyitott versenyszámban összesen 22 nevezés érkezett, az akadályok magassága itt már 110 cm volt. Ebben a kategóriában is avattak bajnokot, a számot Hatvani Lajos nyerte Felhővel.
A B/3 kategóriában, ahol összesen 19-en versenyeztek, Nagy Erika Astrid nyergében bizonyult a legjobbnak.
Végül a Derbyre került sor ahol már terepakadályokkal is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. Itt a 10 indulóból mindenki sikeresen teljesítette a távot. A legjobb eredménye végül Majláth Csabának lett Zsákai Cassano nyergében.
A versenyszámok közben csikós bemutatót láthattak az érdeklődők, valamint pusztai ételeket slambucot és birkapörköltet kóstolhattak. A versenyről hamarosan bővebb összefoglalót is láthatnak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
Motoros találkozó Mezőkeresztesen - 1.rész
 
A motoroké és a motorosoké volt a főszerep augusztus 28-án és 29-én Mezőkeresztesen, ugyanis idén került sor a 3. motoros találkozóra, a mezőkeresztesi Motoros Egyesület szervezésében. A programok már pénteken elkezdődtek délután fél négykor egy körmotorozással a városban, amelynek során a motorosok megmutathatták magukat, illetve invitálták a lakosokat is a Népkertbe, amely a további programok helyszínéül szolgált.
Délután 5 órától a húrok közé csaptak a zenekarok: motoros találkozóhoz illően rockzenét játszó csapatok álltak színpadra. Elsőként a Silex zenélt, őket a The Feelgood nevű együttes követte majd a Miskolci Illés Emlékzenekar biztosította az est további jó hangulatát.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
Kórustalálkozó Mezőkeresztesen - 1.rész
 
"Kórusok középpontban Keresztesen" címmel szerveztek két napos kórustalálkozót Mezőkeresztesen augusztus 22-én és 23-án. A házigazdán, a jövőre megalakulások 160. évfordulóját ünneplő Mezőkeresztesi Férfikóruson, valamint a Mezőkeresztesi Citera Zenekaron és a Mezőkeresztesi Kamaraegyüttesen kívül még  5 kórus, együttes vett részt ezen a zenei eseményen.
Szombaton délután 15 órától kezdődött a rendezvény egy felvonulással Mezőkeresztes fűútcáján. Az Emőd-Brass Fóvőszenekar felvezetésével az eseményre érkezett kórusok és a házigazdák együtt, énekelve tettek egy nagy kört a fűúton az iskolától indulva és a Művelődési Ház épületébe érkezve. A program a Művelődési Házban folytatódott tovább 16 órától hangversennyel. Mielőtt felcsendült volna az énekszó, először Majoros János polgármester úr köszöntötte a meghívott vendégeket, Bráz Györgyöt, Tiszaújváros polgármesterét, Csiger Lajost a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagját, valamint a megjelent kórusok tagjait és vezetőit.
A köszöntő szavak után a Mezőkeresztesi Citera Zenekar műsorával kezdődött a hangverseny. A zenés produkciót Zoller János karnagyúr vezetésével a jövőre fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Mezőkeresztesi Férfikórus műsora követte.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com