Bozsik-torna - A BSC U11 és U13 csapatainak mérkőzései
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 21. szerda, 07:00
2015. október 11-én a Bükkábrányi Sport Club U11-es és U13-as csapata Bozsik tornán vett részt Mezőkövesden. Mindkét korosztályban 4 csapatos csoportban, körmérkőzésekkel döntötték el a csoporton belüli helyezéseket.
A BSC U11-es csapata Mezőkövesd, Bogács és Mezőkeresztes együtteseivel került egy csoportba.
Az U11-esek első mérkőzésükön Mezőkövesddel játszottak, akiktől 2-0 arányban kaptak ki.
A 2. mérkőzést a bükkábrányi U11-es korosztály Bogács ellen játszotta. A találkozón 10 gól született, mindkét csapat 5-5 találatot szerzett, így döntetlen lett a mérkőzés. Az ábrányi gólok közül három találatot Kiss László szerzett, míg két gól Zimányi Péter nevéhez fűződik.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 3. mérkőzésen - amelyről felvétel nem készült - Mezőkeresztes ellen játszottak az ábrányiak, akiktől 2-1 arányban kaptak ki. Az ábrányi gólszerző Zimányi Péter volt.
Az eredmények tükrében tehát az ábrányi U11-es korosztály a tornán 2. helyezést érte el.
A BSC U13-as csapata Mezőkövesd, Bogács és Szentistván együtteseivel került egy csoportba.
Első mérkőzésükön Mezőkövesddel játszottak, akiktől 5-0 arányban kaptak ki.
A 2. mérkőzést a bükkábrányi 13-as korosztály Bogács ellen játszotta. A mérkőzés végeredménye, mivel egyik együttesnek sem sikerült gólt szereznie, 0-0-ás  gólarányú döntetlen lett.
A 3. mérkőzésen Szentistván  ellen játszottak az ábrányiak. Ezt a mérkőzést már győzelemmel zárták, összesen 7 gólt szereztek, míg az ellenfél egyetlen egyszer sem talált be az ábrányi kapuba. A gólok közül Szamkó László három, Orosz Timót kettő, míg Suha Levente és Molnár Levente egy-egy találatot szerzett.
Az eredmények tükrében tehát az ábrányi U13-as korosztály a tornán 3. helyezést érte el.
A 15 év alatti korosztály versengését a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola 7-8. osztályosaiból álló csapata nyerte meg, a 2. helyen a Mezőkövesdi Pávakör együttese végzett, míg a dobogó 3. fokára a Kossuth Lajos Általános Iskola 5-6. osztályosaiból álló csapata került.
A csapatversenyeken kívül az egyéni teljesítmények is díjazásra kerültek, a dekázóverseny, a büntetőrúgó-verseny, valamint a lábteniszverseny győztesei is díjakat vehettek át.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com