Bükkaljai Mozaik - 2015. október 28.
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 29. csütörtök, 08:03
 
Máté-Nap Bükkábrányban - Fejlesztések átadása
 
Az idei évben immár ötödik alkalommal került megrendezésre a hagyományosnak számító Máté-nap Bükkábrányban szeptember 19-én, emlékezve arra, hogy 1461-ben Mátyás király ezen a napon engedélyezte országos vásár megtartását az akkori Alsóábrányban. Nem csak maga a rendezvény vált mára már hagyománnyá de az is, hogy ilyenkor adják át az elmúlt egy évben végzett, a település épülését-szépülését szolgáló fejlesztéseket is. Nem volt ez máshogy az idén sem. A Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde bejárata előtt vártak minden érdeklődőt. Elsőként Szalai Szabolcs a település polgármestere ismertette az elkészült vagy éppen készülő félben lévő beruházásokat. Új napelem parkkal bővült az óvoda, az iskola és a központi konyha, megújult a bölcsődéhez vezető útszakasz és járda is. A fejlesztések ismertetését követően Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára tartotta meg ünnepi beszédét, melyben kiemelte Bükkábrány község központi szerepét a térségben.
Legvégül az óvoda nagycsoportosai adtak egy rövid kis műsort az egybegyűlt érdeklődőknek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
XII. Mezőnyárádi Lovasnapok - 3.rész
 
Mezőnyárádon immár 12. éve rendezik meg a Lovasnapokat. Az idei évben a rendezvény egy napos volt, szeptember 6-án reggel 9 órától kezdődtek a programok.
Ezúttal 7 versenyszámot láthattunk. Elsőként a B/0 nyitott versenyszámban álltak rajthoz a versenyzők, összesen 24-en. Végül Oravecz Anna végzett az első helyen Tusi nyergében.
A 80-90 cm-es akadályok a B/1A stílusversenyben már 100 cm-re emelkedtek, itt összesen 16 nevezés érkezett, a győztes Grenda Zsófia lett Rokszett nyergében.
A legnépesebb a B1C nyitott versenyszám mezőnye volt, itt összesen 38 rajtot láthattunk. Végül Orosz Daniella Szahara nyergében lett a szám első helyezettje.
A következő kategóriában, a B/2 ifjúsági versenyszámban 9 nevezés érkezett itt Kiss Nikoletta lett holtversenyben két lovával Ráróval és Carlanddal első.
A B/2 nyitott versenyszámban összesen 22 nevezés érkezett, az akadályok magassága itt már 110 cm volt. Ebben a kategóriában is avattak bajnokot, a számot Hatvani Lajos nyerte Felhővel.
A B/3 kategóriában, ahol összesen 19-en versenyeztek, Nagy Erika Astrid nyergében bizonyult a legjobbnak.
Végül a Derbyre került sor ahol már terepakadályokkal is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. Itt a 10 indulóból mindenki sikeresen teljesítette a távot. A legjobb eredménye végül Majláth Csabának lett Zsákai Cassano nyergében.
A versenyszámok közben csikós bemutatót láthattak az érdeklődők, valamint pusztai ételeket slambucot és birkapörköltet kóstolhattak. A versenyről hamarosan bővebb összefoglalót is láthatnak.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
 
Kórustalálkozó Mezőkeresztesen - 3.rész
 
"Kórusok középpontban Keresztesen" címmel szerveztek két napos kórustalálkozót Mezőkeresztesen augusztus 22-én és 23-án. A házigazdán, a jövőre megalakulások 160. évfordulóját ünneplő Mezőkeresztesi Férfikóruson, valamint a Mezőkeresztesi Citera Zenekaron és a Mezőkeresztesi Kamaraegyüttesen kívül még  5 kórus, együttes vett részt ezen a zenei eseményen.
Vasárnap délelőtt 10 órától kezdődőtt a koncerttel egybekötött Istentisztelet a Református templomban. Hajdú Ferenc tiszteletes úr igehirdetését követően a Mezőkeresztesi Kamaraegyüttes műsorával kezdődőtt el a koncert, amelyen a házigazdák mellett a meghívott kórusok ismét megcsillogtatták énektudásukat. Bár ezalkalommal az előző nap szórakoztató és vidám hangulatától eltérően az Isten dicsőítésén volt a hangsúly.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com