Megújult a harangláb a bükkábrányi Kálvárián
Írta: Eleven Televízió   
2015. november 09. hétfő, 10:50
A bükkábrányi Kálvária temetőben mintegy száz évvel ezelőtt, 1918-ban állíttatta Németh Mihály saját költségén azt a haranglábat és a hozzá tartozó harangot, amelynek hangja azóta nagyon sokak kísért utolsó útjukra a település lakói közül.
A szerkezet téglából készült tartó pillérei és a Szent Mihály tiszteletére szentelt harang, melyet egyébként az egykori diósgyőri vasgyárban öntöttek, derekasan állta az elmúlt évszázad viharait, mostanra azonban ráfért egy alapos felújítás. A község önkormányzata és a helyi katolikus egyházközség összefogva, közös erővel végeztette el a felújítási munkálatokat az év nyarán. A régi tégla pillérek patinás fa borítást kaptak, és egy bitumenes zsindellyel borított tető is védi ez után a küzépütt elhelyezett harangot.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
November másodikán, Halottak napján délután egy órakor kezdődött az a szertartás, amelynek során Pálfi János plébános vezetésével elhunyt hozzátartozóikért imádkoztak a hívek a ravatalozó előterében. Ennek végeztével a plébános rövid fohász kíséretében megáldotta és újra szentelte az úgynevezett Golgota dombon álló megújult haranglábat.
Az építmény mellett egyébként külön emléktábla is őrzi ezentúl az 1947-ben elhunyt adományozó emlékét, illetve emlékeztet a felújításra is.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com