Vatta-BSC U19 - Szirmabesenyő bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. november 09. hétfő, 11:16
2015. október 31.-én szombaton a Vatta- BSC ifjúsági csapata hazai környezetben lépett pályára. Ezúttal Szirmabesenyő csapatát fogadták.  A találkozó 11 órakor vette kezdetét.
Az első félidőben a két együttes felváltva alakított ki helyzeteket, felváltva voltak lehetőségek az ellenfél kapujának előterében, azonban vezetést jelentő találat egyik oldalon sem született.
Az első félidőben tehát egyik együttes sem szerzett gólt, így a 2. 45 perc 0-0ás állás mellett kezdődött el.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 2. játékrészben is próbálkoztak a csapatok, azonban az ellenfél kapuja felé intézet támadások nem vezettek eredményre.
A találkozó vége előtt 10 perccel, a 81. percben az ábrányiaknak sikerült megszerezni a vezetést jelentő találatot, Eszlári István lőtt gólt, így 1 gólos előnyre tettek szert.
A 84. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először és egyben utoljára a sárga lapot és mutatta fel a Koncz Milánnak szabálytalanságáért.
A Vatta-BSC -Szirmabesenyő ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésen tehát egy gól döntötte el a 3 pont sorsát, a végeredmény tehát 1-0 lett.
 

 
További eredmények és tabella (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com