"A jövő bennük él" - uniós projekt a mezőkeresztesi és sályi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2015. november 02. hétfő, 14:14
alt

Mintegy 19,99 millió forintos uniós támogatással valósult meg a két intézményt érintő projekt a mezőkeresztesi székhelyiskolában és a sályi tagiskolában. Az április 20-ától október 31-ig terjedő időszakban mindkét intézményt érintő számos programelemet valósítottak meg: fejlesztették a pedagógiai módszereket, kultúrát, továbbá a tehetséggondozásra, felzárkóztatásra, egészségvédelemre is hangsúlyt helyeztek.

Az intézmény vezetése cselekvési ütemtervet dolgozott ki, amelyben meghatározták a feladatok megvalósításának idejét, kijelölték a résztvevő pedagógusokat, kijelölték az elérendő célokat.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az alapvető cél a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás segítése volt, ezen belül kiemelt cél volt a pedagógiai módszerekben való megújulás, a pedagógiai kultúra fejlesztése, a tanulókat érintően az idegen nyelvi és közlekedési ismeretek és a digitális kompetencia fejlesztése. A halmozottan hátrányos és hátrányos helyzetű tanulók fejlesztése szintén kiemelt célként szerepelt, csakúgy, mint az egészségtudatos, szemléletformáló tanórán kívüli tevékenységek megvalósítása, a diákok egészségének védelme. Ez utóbbi célkitűzés indokolt, hiszen Mezőkeresztesen a tanulók 21 %-a, Sályban 68 %-a halmozottan hátrányos helyzetű.

Májusban projektindító napon volt lehetősége a pedagógusoknak, hogy megismerjék az innováció célját és a következő hónapok szakmai tevékenységét, programelemeit. Ezt követően elindultak azok a programok, amelyek a tanulók motiválását, felzárkóztatását, a tehetséggondozást, a hagyományok ápolását, a szabadidő hasznos eltöltését szolgálták.

A diákok számára kínált programok, foglalkozások közé tartozott a Szögligeten megvalósult erdei iskola, az angol nyelven szervezett vetélkedő, az informatikai szakkör, a szülői klub, a családi sportnap, valamint a "Tanulni jó" program és a komplex közlekedési ismeretek átadását célzó foglalkozás. Ezen felül drogprevenciós program, valamint konfliktus és iskolai agressziókezelési program is megvalósításra került.

A pedagógusok számára interaktív eszközökkel és módszerekkel, agresszió- és konfliktuskezeléssel valamint tevékenység-központú tanulásszervezéssel kapcsolatos képzéseket szerveztek az elmúlt hónapokban, a témákban jártas oktatók segítségével.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com