Bükkábrányi Bányász - Mezőkeresztes bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. november 24. kedd, 16:51
2015. november 14-én, szombaton a Bükkábrányi Bányász csapata hazai környezetben lépett pályára, ezúttal Mezőkeresztes csapatát fogadták. A találkozó 13 órakor vette kezdetét.
A mezőkeresztesi együttes 19 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Páricsi Zsolt gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.
A 34. percben újabb keresztesi gól született Izsóf László szerzett gólt, így 0-2 lett az eredmény.
A 35. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel a Bukta Gábornak szabálytalanságáért.
Az első félidő 2-0-ás mezőkeresztesi vezetés mellett ért véget.
A 65. percben Tóth Norbert László szabálytalanságát figyelmeztette sárga lappal a bíró, majd a 67. percben Vaszilkó Gábor reklamálását is megelégelte és mutatta fel neki is a sárga lapot.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 70. percben megszületett a következő vendégtalálat, Kovács Péter lőtt gólt, így 0-3-ra változott a mérkőzés állása.
A 74. percben a bükkábrányiak szépíteni tudtak, Gaál Bence gólja 1-3-ra változtatta a találkozó állását.
A 81. percben Sós Bence állította meg szabálytalanul ellenfelét, így ő is sárga lapos figyelmeztetésben részesült, majd a 85. percben Fekete Roland is hasonló színű lapot könyvelhetett el.
A 90. percben Pásztor Levente folyamatos reklamálását figyelmeztette először sárga lappal a játékvezető, de mivel a játékos továbbra is reklamált, a bíró elő vette a piros lapot is és idő előtt küldte öltözőbe a játékost.
A Bükkábrányi Bányász-Mezőkeresztes bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 1-3 maradt.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com