Köztünk élnek - A repülés szerelmese - Lakatos Gyula modellező (2012.)
Írta: Eleven Televízió   
2015. november 30. hétfő, 09:38
Ki ne játszott volna szívesen gyermekkorában, de akár felnőttként is távirányítós autóval, tankkal, vagy más, a valódihoz többé-kevésbé hasonló elektromos játékkal.
Ami azonban a Harsányban élő Lakatos Gyulát illeti, nála ez a szenvedély már sokkal komolyabb kereteket ölt. Hiszen az ő esetében, amint látni fogjuk, nem csak egyszerűen játékról, hanem komoly mérnöki tudást igénylő hobbiról van szó. A szerelem nem is annyira a modellezésnél, sokkal inkább a repülésnél kezdődött, majd ezzel szinte egy időben alakult ki a modellek iránti vonzalom is. Joggal merül fel a kérdés: mibe kerül mindez? Nem túl költséges elfoglaltság? Erre csak azt mondhatjuk, hogy a fokozatosság elvét követve szinte mindenki számára elérhető, kinek-kinek lehetőségei szerint.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Vendéglátónk, hasonlóan az elhivatott modellezők többségéhez, természetesen nem kimondottan a készen kapható eszközöket használja. Ennek a hobbinak a lényege ugyanis sokkal inkább a saját kezű munka, a saját fejlesztés, melyek az alkotás örömével is megajándékozzák művelőjüket. A fejlesztéseknek köszönhetően pedig egy megfelelő méretű kamera felszerelésével akár légifelvételek készítésére is lehetőség kínálkozik, még inkább testközelbe hozva a repülés nyújtotta élményeket.
Az elmélet után pedig most jöjjön a gyakorlat. Itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk néhány modellel, sőt repülni is lássuk őket. Bevalljuk őszintén, a forgatás során mi is kíváncsiak voltunk minderre. Kisgyőr mellett egy erre kiválóan alkalmas területen pedig ki is elégíthettük kíváncsiságunkat. Most pedig folytassuk egy szintén saját készítésű modellel, amely megdöbbentő paraméterekkel rendelkezik. Ha pedig valaki eddig nem hitt volna az UFO-kban, annak bebizonyítjuk, hogy igenis léteznek, még akkor is, ha méreteik elmaradnak a repülő csészealjakétól. Természetesen az idő rövidsége miatt nincs lehetőségünk minden repülő, guruló, úszó szerkezettel megismerkednünk, de mindenképp szót kell ejtenünk róla, hogy a repülőgépek mellett számos olyan, a valódihoz megszólalásig hasonlító apró jármű is helyet kap Lakatos Gyula gyűjteményében, amelyeken már ő maga hajtott végre fejlesztéseket a tökéletesítés érdekében.
Amennyiben a látottak és hallottak felkeltették bárkinek az érdeklődését, ne féljen felkeresni harsányi otthonában Lakatos Urat. Kapuja minden modellezni vágyó előtt nyitva áll, szeretettel vár és tanít bárkit, aki e különleges elfoglaltság iránt érdeklődik.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!