Mezőnyárád - Mályi bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. december 01. kedd, 07:43
alt
Mezőnyárád felnőtt csapata 2015. november 21-én, szombaton Mályi együttesét fogadta hazai környezetben. A mérkőzés 13 órakor kezdődött el.
Az első játékrészben a két együttes felváltva alakított ki helyzeteket az ellenfele kapujának előterében, azonban a vezetést jelentő találat egyik fél részéről sem akart megszületni az első 45 perc során.
A 2. félidőben, a 47. percben a nyárádiak szerezték meg a vezetést, Harangozó Ákos talált be a mályi kapuba, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 60. percben a vendégeknek azonban sikerült kiegyenlíteniük, Csík Patrik lőtt gólt, így 1-1 lett az eredmény.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 66. percben megszületett a 2. mályi találat is, Szmrek Marcell lőtt gólt, így 2-1 lett az állás.
A 75. percben a hazaiak játékosának, Kuzmi Lászlónak a játékvezető piros lapot mutatott fel, így idő előtt kellett elhagynia a pályát, a nyárádiak így 10 főre fogyatkoztak.
A nyárádiak az emberhátrány ellenére a 89. percben ki tudtak egyenlíteni, Harangozó Ákos talált be másodszor is a mályi  kapuba, így 2-2 lett az eredmény és ez maradt az eredmény is.

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com