Diósgyőri KSE - Mezőkeresztes női bajnoki kézilabda mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2015. december 09. szerda, 08:21
alt
2015. november 28-án szombaton a mezőkeresztesi női kézilabda csapat idegenbe, Diósgyőr otthonába látogatott el. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés délután 17 órától vette kezdetét. A a lelkes szurkolók ez alkalommal is megtöltötték a nézőteret, hogy biztathassák kedvenc csapatukat.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidőt a keresztesi csapatnak sikerült nyitnia, de rögtön megérkezett az első hazai gól is, így az első percekben máris 1:1 volt az állás. A félidő első felében a két csapat felváltva szerzett pontokat, gyakran volt egyenlő az állás. A félidő második felében a diósgyőri csapat kezdett felül kerekedni ellenfelén és átvette a vezetést. Az első félidő végén 13:12 lett az állás a diósgyőri csapat javára.
 
A 2. félidőt a hazai csapatnak sikerült nyitnia. A félidő első felében a diósgyőri csapatnak végig sikerült megtartania 2-3 pontos előnyét. A félidő második felében azonban a keresztesi csapat elkezdte behozni a hátrányát. A második félidő végére a keresztesiek útólérték ellenfelüket és 2 ponttal sikerült átvenniük a vezetést. A mérkőzés végeredménye végül 22:20 lett a mezőkeresztesi csapat javára.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com