Közmeghallgatás Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2015. december 17. csütörtök, 19:27
alt
Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. december 7-én, hétfőn 16:30-kor közmeghallgatást tartott a hivatal házasságkötő termében. Először Szalai Szabolcs polgármester megtartotta évértékelő beszédét, melyben tájékoztatta a megjelenteket a 2015-ös év beruházásairól, eseményeiről.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Beszédében kiemelte, hogy a képviselő-testület 2015-ben összesen 170 határozatot és 13 rendeletet hozott. Elhangzott, hogy a kötelező feladatot ellátó intézmények közül a bükkábrányi óvoda az elmúlt nyáron 22 millió 70 ezer forint támogatásban részesült, melyből az épület egy új csoportszobával bővült ki. A nyár folyamán a Polgárőr Egyesületnek sikerült pályázat keretében beszerezni egy terepjárót, melynek összege: 6.327.050 Ft. Szalai Szabolcs tájékoztatta a lakosokat arról is, hogy az idei évben szintén pályázati forrásból aszfaltozásra került a Béke út óvodai bekötő szakasza 50%-os támogatási intenzitás mellett. Továbbá felújításra került a Kálvária temetőben található harangtorony is, mely költségét 50%-ban az önkormányzat, 50%-ban a katolikus egyház finanszírozta.
 
A 2015-ös év legnagyobb beruházása egy 45,66 millió forintból megvalósult 100 %-os támogatottságú fejlesztés volt, melyben az iskola, központi konyha tetőszerkezetére 198 db, az óvoda épületére pedig 36 db napelem került felszerelésre. Az eltelt nyáron az óvodában egy új műfüves kis pálya is kialakításra került. 2015-ben megtartott rendezvényekről Szalai Szabolcs polgármester elmondta, hogy minden nemzeti ünnep és rendezvény rendben lezajlott, illetve kiemelte, hogy az idei Ábrányi Ősz elnevezésű eseményen rekord létszámú vendég jelent meg, összesen 190 fő, amelyre az elmúlt években még nem volt példa.
 
Az intézmények működéséről szóló tájékoztatóban elhangzott, hogy az óvoda és bölcsőde teljes kihasználtsággal üzemel. Az óvodában 78 fő gyermekkel, míg a bölcsődébe 12 fő gyermekkel foglalkoznak. A polgármester kiemelte, hogy bár az iskola üzemeltetője már nem az önkormányzat, ennek ellenére továbbra is támogatni fogja az intézményt. Az iskolai oktatásban jelenleg 169 fő gyermek vesz részt.
 
Szó esett a 2016-os év terveiről is, melyben többek közt szerepel az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok, utak felújítása és karbantartása. A jövőben is figyelemmel kísérik a pályázati lehetőségeket. Előreláthatólag a 2016-os év legnagyobb projektje lehet egy 11 hektáros iparterület kialakítása a bánya területén. Az önkormányzat tervezi továbbá a bányász emlékház felújítását, bővítését, valamint a szennyvízcsatorna hálózat kiépítésére is. A beszámolója végén Szalai Szabolcs polgármester köszönetet mondott a támogatóknak, és mindazoknak, akik segítették az önkormányzat munkáját ez évben is, valamint mindenkit meginvitált a december 18-án délután 17 órától megrendezésre kerülő Karácsonyi Koncertre.
 
A polgármester beszámolóját követően a megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket.
Elsőként a macskaköves út kérdése merült fel, hogy esetleg az önkormányzat tervezi-e az út gyalogosok számára is biztonságossá tételét. Szalai Szabolcs válaszában elmondta, hogy a macskaköves út nem önkormányzati tulajdonban van, de ennek ellenére próbálnak valamilyen megoldást találni a biztonságossá tételre.
 
Másodikként a 2016-os évre tervezett út és járda felújításokat érintő kérdés merült fel, miszerint ez a terv a falu teljes területére ki fog hatni? A válaszban elhangzott, hogy az utak karbantartása folyamatosan zajlik. Mostanra három útszakasz maradt. A Szabadság út, az Orvos köz és a Mátyás király út. Az önkormányzat a járdák felújításával még kivár, mert amennyiben a szennyvízhálózat kiépítésének munkálatai elkezdődnek, és a lehetőségek is engedik, a csövek a járdák alatt kerülnének elhelyezésre, elkerülve ezzel a felújított utak megbontását. A szennyvízhálózat kiépítést követően pedig a járdák helyreállításra kerülnének, melynek költségei elszámolhatóak lennének a pályázat keretében.
 
Harmadikként arról érdeklődött a lakosság, hogy a Takarékszövetkezet mögötti terület parkolóvá alakítását esetleg tervezni-e az önkormányzat? Szalai Szabolcs polgármester elmondta, hogy az önkormányzat keresi a megoldást a helyzet megoldására.
 
Végül a sportpálya területére körbekerítésre érkezett kérdés, hogy így a pálya területére, hogyan lehet bemenni? A válaszban elhangzott, hogy a sportpályának házirendje van, mely szerint a kapuk mindennap reggel 8 órától 19-20 óráig nyitva vannak.
 
Mivel több lakossági kérdés nem érkezett, Szalai Szabolcs polgármester minden megjelentnek kellemes ünnepeket kívánt, majd zárta a közmeghallgatást.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com