Tiszaújváros - Mezőkeresztes női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2016. január 06. szerda, 19:04
alt
Mezőkeresztes női kézilabda csapata Tiszaújváros otthonába látogatott el december 5-én az év utolsó mérkőzésén. Utolsó és egyben fontos meccs volt ez a keresztesi csapat számára, akiket a szurkolóik szép számban el is kísértek a tiszaújvárosi pályára. A mérkőzés délután 16 órától vette kezdetét.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidőben a legelső találatot a keresztesi csapat érte el, csak utánuk sikerült a hazai csapatnak is gólt értékesíteni. A félidő első felében jellemzően a két csapat felváltva szerzett pontokat, gyakran volt egyenlő az állás. A félidő második felében azonban a vendég csapat egyre erősebben kezdett támadni, amelynek eredményeként sikerült előnyüket 3-4 pontosra növelni a tiszaújvárosiakkal szemben. A félidő végére 6 pontos keresztesi vezetés mellett 14:8 lett az állás a vendég csapat javára.
 
A 2. félidőt a tiszaújvárosi csapatnak sikerült indítania, két gólt is sikerült értékesíteniük. A félidő első felében a hazai csapat próbálta behozni a hátrányát, de nem sikerült útól érnie ellenfelét. A félidő második felében a keresztesi csapat még jobban ráerősített és gólgyártásba kezdett. Egymás után 8 gólt is sikerült értékesíteniük. A félidő végére a vendég csapat már 12 ponttal vezetett, a mérkőzés végeredménye 25:13 lett a mezőkeresztesi csapat javára.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com