I. Mezőségi Gyümölcsfesztivál Mezőkeresztesen - teljes felvétel
Írta: Eleven Televízió   
2016. február 10. szerda, 01:00
alt
2015. november 7-én szombaton reggel 9 órai kezdettel került sor a Bese Természetvédelmi Egyesület és Mezőkeresztes Város Önkormányzatának közös szervezésében az I. Mezőségi Gyümölcsfesztiválra Mezőkeresztesen az IKSZT épületében. A kissé ködös időjárás ellenére a Művelődési ház udvarán felállított standokon sorba rendezett lekvárok és különböző dísztárgyak, fűszerek várták az érdeklődőket. A rendezvényt Majoros János, Mezőkeresztes polgármestere nyitotta meg.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A köszöntő szavak után kezdődtek a szakmai előadások. Először Szűcs Gergő Tájfajták és jelentőségük a 21. században című előadására került sor, majd Hudák Katalintól hallhattak az érdeklődők értékes információkat a gyümölcsfa ültetésről. Végül Török Hunor Tájfajták és hagyományos fajták Dél-Borsodban című előadása zárta a délelőttöt.
 
Délután Klim Zsolt és Boncsér Gábor előadásában Az állatok nyelvén értő juhász című mesejátékkal várták a gyerekeket a Művelődési házba. Délután 3 órai eredményhirdetésen az I. Mezőségi Gyümölcsfesztiválon a pálinkák és lekvárok versenyén a következő eredmények születtek:
 
Pálinka versenyen:
1. helyezett, földieper pálinkával Szövetesné Kiss Katalin
2. helyezett, körte és szilva vegyes pálinkával Koncz Norbert
 
Lekvár verseny:
Megosztott 2. helyen végzett, málna és birsalma lekvárral Burai Istvánné, kajszibarack lekvárral a Bollók Család, szeder lekvárral Konczné Antal Margit
 
Fajtalekvárok között megosztott 1. helyen végzett, eper lekvárral Szuhánszki Mónika, füge lekvárral Szövetesné Kiss Katalin
 
Az eredményhirdetést követően a délután folyamán még fellépett a Mezőcsáti Táncegyüttes, illetve a Parapács Zenekar is. A rendezvény este fél 9-től Táncházzal zárult.
 
 1.rész:
 


2.rész

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com