Mezőnyárádon is egyházi fórumot tartottak az iskolával kapcsolatban - hosszabb összeállítás
Írta: Eleven Televízió   
2016. február 22. hétfő, 15:09

Február 19-én az egri főegyházmegye küldöttsége dr.Ternyák Csaba egri érsek vezetésével fórumot tartott a mezőnyárádi Szederkényi Anna Általános Iskolában, az intézmény egyházi fenntartásba vétele kapcsán.
Hogy ez valóban megtörténik-e, a következő hónapokban dől majd el, addig további egyeztetések szükségesek. Másrészt az iskolába járó gyermekek szüleinek döntését hivatalosan is ki fogják majd kérni, az egyházi iskolává válás alapfeltétele, hogy szülők nagy többsége támogassa a szándékot.
A jelenlévőket dr.Linczebold Levente plébános üdvözölte és reményét fejezte ki, hogy azt a hagyományt, amit korábban a szaléziak elkezdtek a településen az oktatás terén, a mai mezőnyárádi közösség az egyházzal közösen folytathatja majd.
 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az intézmény vezetője, Farkas Jánosné bevezetőjében megemlítette, hogy a település életében meghatározó jelentőségű volt egykoron a szalézi rend működése, ami az itt élők vallásosságában fejeződött ki.
Ezért is merült fel annak gondolata,hogy az intézmény egyházi fenntartásba kerüljön. Ami az iskola eredményességét illeti, diákjaik rendszeresen szerepelnek különböző tantárgyi versenyeken és jó szereplésükkel öregbítik az iskola hírnevét. Résztvevői különböző egyházi rendezvényeknek is, illetve látogatják az ifjúsági misét és rendszeresen ministrálnak is.
A diákok rövid kis műsorral köszöntötték az egri főegyházmegye küldötteit,valamint a fórumon jelen lévőket.
dr.Ternyák Csaba egri érsek először is megköszönte a szívélyes fogadtatást,majd utalt arra,hogy már 3 megyében folytatnak nevelési-oktatási tevékenységet, mintegy 20 ezer diák számára. A mostani fórum egy folyamat része, melyben felkeresik azokat az iskolákat,akik
csatlakozni szeretnének ehhez a közösséghez. Ezért szeretnénk tájékoztatást adni, hogy mit jelent az egyházi fenntartás az iskola életében és azt is szeretnénk felmérni,hogy milyen elvárásoknak kell nekünk megfelelni.
"Mi feladatunknak tekintjük,hogy a lelkiséget megerősítsük az iskola tanulóinak életében,hiszen számos olyan kísértés jelenik meg életükben napjainkban, melyek sokakat eltéríthetnek a helyes útról." - mondta el dr. Ternyák Csaba
- "Ugyancsak fontosnak tartjuk,hogy a diákokat felelősséggel készítsük fel az úgynevezett nagybetűs életre, hogy sikeresen tudják venni az eléjük táruló akadályokat." 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com