A mezőkeresztesi női kézilabda csapat őszi szezonja
Írta: Eleven Televízió   
2016. február 18. csütörtök, 12:15
alt
Eredményes őszi szezont tudhat maga mögött a mezőkeresztesi felnőtt női kézilabda csapat. Most az ebben az időszakban lejátszott 10 találkozókról készült összefoglalót tekintetik meg mérkőzésről mérkőzésre. Az őszi szezon első mérkőzését hazai környezetben Alsózsolca ellen játszotta a csapat október 4-én. A találkozó 32:25-ös gólarányú keresztesi győzelemmel ért véget. A mérkőzésen a legtöbb hazai gólt Demeter Orsolya értékesítette.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A soron következő mérkőzésen idegenben, a miskolci MEAFC csapata ellen léptek pályára a keresztesiek október 8-án. Ennek a találkozónak a végeredménye 36:24 lett a MEAFC javára.
 
Október 17-én a keresztesi csapat Diósgyőr együttesét fogadta otthonában. A mérkőzést 26:19-re nyerte meg a hazai csapat. A legtöbb hazai találatot Kállai Gabriella érte el a találkozón.
 
Október 25-én Tiszaújváros együttese ellen lépett hazai pályára a keresztesi csapat. A mérkőzést 31:24-re nyerték a keresztesiek. A vezető keresztesi gólszerző Kállai Gabriella volt.
 
Október 31-én a keresztesi csapat Szerencs otthonába látogatott el. Ez a mérkőzés ismét keresztesi győzelemmel zárult 24:19-e gólaránnyal. A keresztesiek részéről a legtöbb gólt Demeter Orsolya és Tóth Vivien Anna értékesítette.
 
A soron következő összecsapásra november 13-án került sor. Ez alkalommal a keresztesiek idegen környezetben, Alsózsolca együttese ellen léptek pályára. A mérkőzést 26:24-re nyerte meg a mezőkeresztesi csapat. A legtöbb keresztesi gólt Kállai Gabriella dobta kapura.
 
November 21-én a miskolci MEAFC csapatát fogadták otthonukban a mezőkeresztesiek. A találkozót 23:18-ra nyerte meg a hazai csapat. Tóth Vivien Anna értékesítette a mérkőzésen a legtöbb keresztesi gólt.
 
November 28-án Diósgyőr otthonába látogatott a keresztesi csapat, ahol 22:20-as gólarányú győzelmet aratott. A keresztesiek részéről a vezető gólszerző Tóth Vivien Anna volt.
 
A soron következő mérkőzést november 30-án hazai környezetben játszották a keresztesiek Szerencs csapata ellen. A mérkőzést a hazai csapat nagyon szép 38:12-es gólarányú győzelemmel zárta. Ezen a találkozón a mezőkeresztesiek részéről a legtöbb gólt Demeter Orsolya értékesítette.
 
A szezon utolsó találkozóján a mezőkeresztesiek Tiszaújváros otthonába látogattak el. A mérkőzést 25:14-re nyerték meg a keresztesiek, akiknél a legtöbb gólt Kállai Gabriellának sikerült kapura dobnia.
 
Mezőkeresztes felnőtt női kézilabdacsapata így az ősszel lejátszott 10 mérkőzésből 9 győzelmet és 1 vereséget tudhat maga mögött. A 9 győzelemből 5-öt hazai pályán, 4-et pedig idegenben értek el. A vereséget idegen környezetben szenvedték. A szezon végére a keresztesi csapat 18 ponttal megnyerte az őszi bajnokságot, a tabella legfelső fokáról várhatják a tavaszi kezdést.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com