III. Országfutás Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2016. március 13. vasárnap, 18:16
alt
Március 12-én került sor a III. Országfutás elnevezésű rendezvényre, melynek a futás és testmozgás népszerűsítése mellett célja, hogy országos szinten a résztvevők összesen annyi kilométert teljesítsenek, amennyi körbe érné az országhatárt.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A programba Mezőkeresztes is bekapcsolódott, ahol már reggeltől gyülekeztek az IKSZT udvarán a mozogni vágyók. 3 távot lehetett teljesíteni, elsőként az 500 méteres távú családi futam rajtolt el, ezt követte a 2 kilométeres hosszúságú extra mini maraton, végül pedig az 5 kilométeres mini maraton résztvevői rajtolhattak el az IKSZT előtt felállított kaputól. Természetesen mideggyik távra előzetes regisztrációval lehetett jelentkezni, amit az IKSZT udvarán rövid bemelegítés követett.
 
Tóth Katalin főszervező elmondta, hogy ez a kezdeményezés még igen friss, 2015-ben rendezték meg először az országfutást, amelybe Mezőkeresztes már a kezdetektől becsatlakozott. A rendezvény végére országos viszonylatban 7985 résztvevő összesen 70965 km-t teljesített, amely közel harminckétszerese az országhatárnak, ezáltal sikeresen zárult a III. Országfutás.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com