Testületi ülés volt Bükkábrányban március 31-én - vágatlan felvétel
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 04. hétfő, 12:13
alt
Testületi ülést tartottak Bükkábrányban március 31-én. A képviselők 4 napirendi pontot tárgyaltak meg. Elsőként a Családsegítő és Gyermekvédelmi szolgálat 2015. évi tájékoztatója volt a téma. A polgármester és a képviselők is elmondták, hogy a szolgálat továbbra is lelkiismeretes munkát végez, törődnek a rászoruló családokkal. Kötelező feladataikon túl a település rendezvényein is segédkeznek, a civil szervezetekkel együtt is szerveznek programokat, gyűjtéseket.
A képviselők a szolgálat beszámolóját egyhangú igennel elfogadták.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 2.napirendi pontban a Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések című uniós pályázati kiírása beadandó, "Bükkábrány község részleges belterületi  árvízmentesítése" címmel elkészített pályázati anyagról tárgyaltak a képviselők.
Elhangzott, hogy az elnyerhető 60 milliós támogatás, és a mintegy 9 millió 881 ezer forintos önrész segítségével - pozitív elbírálás esetén - a megvalósítandó beruházással a tervek szerint véglegesen megoldják a Géczi út vízelvezetési problémáit. Amennyiben nagyobb esőzések lennének, és nagyobb mennyiségű víz elvezetésére lenne ismét szükség, a kiépítendő rendszerrel már külterületen, az utca elején megfognák a vizet. Egy modern szivattyúrendszer segítségével egy zárt, 850 méteres csővezetéken keresztül a Kácsi-patakba vezetnék a vizet. Elhangzott, hogy már több terv is készült, ezek közül a képviselők is ezt a változatot tartják a legjobbnak. A képviselők egyhangú igennel támogatták a pályázat beadását.
A 3.napirendben a településen található ingatlanok helyi védelem alá helyezéséről esett szó. A helyi védelem célja a településen megtalálható értékes építészeti, táji, valamint az épített környezettel összefüggő természeti jellegzetességek minél hitelesebb és teljesebb megőrzése. A javaslatban az szerepelt, hogy a már védettséget élvező római katolikus templom mellett a református templom és a szabadidőpark is ilyen besorolás alá essen. A képviselők ezúttal is egyhangú igennel szavazták meg a javaslatot.
A 4.napirendben, az indítványok, javaslatok között a polgármester beszámolt az elmúlt egy hónap eseményeiről. Elhangzott, hogy folyamatosak a pályázatokkal kapcsolatos egyeztetések, folyik az előkészítő munka. A képviselő-testület egy része a március 15-ei megemlékezések kapcsán néhány napot a község testvértelepülésén, Berecken és Kézdivásárhelyen töltött.
Hamarosan megkezdődik az utak karbantartása, a beadott árajánlatok értékelése után kiválasztják a kivitelezőt. A kerékpárút kapcsán szintén megtörtént az árajánlatok bekérése. A két munkát szeretnék párhuzamosan végeztetni a kiválasztott cégekkel, a tervek szerint április-május folyamán fog sor kerülni a javítási munkákra. A Bükkábrány és Mezőnyárád közötti útszakaszt várhatóan 1-2 napra lezárják majd a gépkocsi és tehergépjármű forgalom elől - a kerékpárosok és motorosok ekkor is használhatják majd az utat. A lezárás oka, hogy időtállóbb technológiával próbálják majd megelőzni a gyors állagromlást, ezért a kátyúzás előtt betonozni is fognak az úthibáknál.
A testület a nyílt ülést követően zárt ajtók mögött tanácskozott tovább. 

  

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com