Nyuszi-kupa Bükkábrányban - teljes felvétel
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 20. szerda, 01:00
alt
A húsvéti ünnepek közeledtével, március 19-én reggel 9 órától szervezte meg a Mátrai Eromu Zrt. Bányászdolgozók Szakszervezete a "Nyuszi-kupát" Bükkábrányban, az iskola tornatermében. Reggel a szervezők mindenkit szendvicsekkel és üdítőkkel vártak, majd a családi sorversennyel indult a nap.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az ügyességi feladatok nagy sikert arattak. Kicsik és nagyok együtt szökdeltek, futottak, vagy éppen labdát vezettek. A sorversenyt követően a gyerekek kézműves programon vehetek részt az iskola ebédlőjében. Többek között a foltvarrás és dekupázs technikáival ismerkedhettek meg. Húsvéti ajtódíszeket, papírvirágokat készíthettek, illetve különböző technikákkal tojásokat is díszíthettek. Amíg a gyerekek kézműveskedtek, addig a tornateremben a felnőttek a kispályás futball-tornán mérhették össze erejüket, tudásukat. Két bükkábrányi és két visontai csapat játszott egymással a Nyuszi-kupáért. Az első mérkőzést Bükkábrány 1. számú csapata játszotta Visonta csapata ellen. A második mérkőzést pedig a visontai Villámok Bükkábrány 2. számú csapata ellen játszották.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com