Trianonra emlékeztek Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. június 07. kedd, 14:47
Magyarországon 2010. óta a nemzeti összetartozás napja június 4-e. Ezen a napon írták ugyanis alá Trianonban azt a diktatórikus békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének és gazdasági erőforrásainak mintegy kétharmadát. Erre a nemzeti tragédiára emlékeztek a közelmúltban az ország számos településén. Bükkábrány Önkormányzata a helyi általános iskolával közösen június 3-án reggel 8 órakor szervezett színvonalas emlékműsort a polgármesteri hivatal melletti Trianon emlékműnél. A Himnusz eléneklése után Szalai Szabolcs polgármester emlékezett vissza az 1920-as eseményre és azok következményeire, majd az iskola három tanulója színesítette a megemlékezést.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Elsőként Lengyel Boglárka fuvolán adott elő magyar népdalokat, majd Kükedi Lilla és Dávid Laura adtak elő részleteket Juhász Gyula "Trianon" című verséből. Ezt követően az iskola énekkara Csézy "Ez az otthonunk" című dalával zárta a megemlékezést, illetve Kiss Zoltán jegyző a polgármesterrel közösen helyezett el koszorút az emlékhelynél. Legvégül a Székely Himnuszt énekelték el közösen a jelenlévők.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com