Bükkaljai Mozaik - 2016. június 15.
Írta: Eleven Televízió   
2016. június 16. csütörtök, 01:00
alt
 
Három község fiataljai bérmálkoztak Kácson
 
Ünnepi esemény színhelye volt május 8-án vasárnap a zsúfolásig megtelt kácsi római katolikus templom. A bükkábrányi, tibolddaróci és kácsi egyházközségekből több éves felkészülés után összesen 33-an részesülhetett a bérmálás szentségében és ez által a Szentlélek kegyelmeiben. Bükkábrányból tizenhatan, Tibolddarócról tizenöten, Kácsról pedig ketten voltak a bérmálkozók.
Az ünnepi szentmise celebrálását és a szentség kiszolgáltatását Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke végezte. A résztvevőket és a főpásztort a szentmise elején előbb a bérmálkozók képviselője, majd Ostorházi István, Kács polgármestere és Krokos Dezső a helyi Egyházközségi Képviselő Testület elnöke köszöntötte.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

 
alt

Ballagás a mezőnyárádi óvodában - 1. rész
 

Június 3-án a mezőnyárádi óvodában elballagtak azok a nagycsoportos gyerekek, akik szeptembertől már az iskolapadba ülnek át. A hagyományokhoz híven a csoportok műsort adtak, elsőként a Katica majd a Pillangó csoport, majd a búcsúzó nagycsoportosok műsora következett: 6-an búcsúztak az ovitól ezúttal.
A gyerekek ezután megkapták ballagási tarisznyájukat, illetve megismerkedhettek az iskola igazgatójával és leendő osztályfőnökükkel.
Ezután az intézmény vezetője kívánt mindannyiuknak élményekben gazdag szünidőt és szeptembertől sikeres tanulást, majd a gyerekek átbújtak a 6-oson, búcsút intve ezzel óvodájuknak.

 

 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com