Fejlesztik az óvodát és iskolát Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. június 17. péntek, 09:25
alt
Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016 június 2-i ülésén döntött arról, hogy a jelenlegi helyzetet felmérve elkészíti Bükkábrány hosszú távú oktatás-nevelés fejlesztési stratégiáját. Szalai Szabolcs, Bükkábrány Község polgármestere beszélt a Napsugár Óvoda és Bölcsőde, valamint az Arany János Általános Iskola további fejlesztéseinek fontosságáról, amely által - véleménye szerint - továbbra is a térség legvonzóbb és legszínvonalasabb intézményei maradhatnak.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A polgármester elmondta, hogy az óvodában digitális táblákat terveznek felszerelni, amellyel a gyerekek már az óvodás korban megismerkedhetnek a digitális technológiával, illetve az angol nyelv oktatását is szeretnék a nagycsoportban majd a középső csoportban is beépíteni a nevelési programba. Az iskola esetében az épület az utóbbi időkben már komoly fejlesztéseken esett át. Tehát ezen intézmény esetében jelenleg a javaslatokat várja az önkormányzat, hogy milyen átalakításokra, fejlesztésekre lenne szükség, amelyekhez igyekszik majd biztosítani az anyagi hátteret.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com