Új tanév - évnyitó Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 06. kedd, 08:40
Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola néven kezdi az új tanévet a mezőnyárádi iskola amelyben ez évtől már nem állami, hanem egyházi fenntartás mellett folyik az oktatás.
Az intézmény tanévnyitójára szeptember 2-án délután gyülekeztek a tanárok, szülők és természetesen a gyerekek a tornateremben. Az ünnepi rendezvényen több prominens világi és egyházi személy mellett részt vett Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke és Tállai András országgyűlési képviselő is.
Kezdésként a résztvevők egy közös énekkel kérték a Szentlélek segítségét az elkövetkező időszak munkájához, majd az iskola egyik tanulója külön is köszöntötte a helynököt. Ezt követően egy vers hangzott el Vajdáné Pázmándi Judit tanárnő tolmácsolásában, illetve a hagyományokhoz híven az elsősök is egy költeménnyel köszöntötték az új tanévet. A műsort tovább színesítette a hittanosok énekkarának előadása.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Farkas Jánosné az intézmény vezetője ünnepi beszédében külön hangsúlyt fektetett arra, hogy megköszönje mindazok támogatását, akik az iskola fenntartó váltását és szellemiségének változását segítették. Beszédet mondott továbbá Ficzek László és Tállai András is. A helynök megszentelte azokat az iskola új emblémájával díszített nyakkendőket amelyeket előbb az intézmény vezető helyezett el az oktatók nyakában, majd az osztályfőnökök nyújtottak át a gyerekeknek.
Miután elhangzott az iskola himnusza a nyolcadikos tanulók bölcs gondolatokat olvastak fel, melyek a gyerekekről, az ifjúságról szóltak. Az tanévnyitót a Himnusz közös eléneklése zárta.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com