Ülésezett Mezőnyárád Község képviselő-testülete
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 07. szerda, 20:49
alt
 
 
Ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 5-én délután 16 órától. Ezen a napon összesen 9 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést. Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent testületi tagokat, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 (videó hamarosan)
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. napirendi pontban a 2016. évi költségvetés átcsoportosításáról esett szó. A polgármester elmondta, hogy az átcsoportosításra a korábban 2016. évre nem betervezett előirányzatok miatt van szükség. Ezt a testület tagjai egyhangúan elfogadták.
 
A 2. napirendi pontban az önkormányzat 2016. évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót fogadták el egyhangúan a képviselők.
 
A 3. napiredni pontban a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak kiegészítéséről tárgyaltak a képviselők. Várnai Róbert jegyző úr elmondta, hogy a bizottság tagjai közül 1 tag megbízatása a törvény erejénél fogva szűnt meg, egy másik tag pedig lemondott a bizottsági tagságáról. Ezért az 1. választókörzetbe Kovács Bertalannét, a 2. választó körzetbe pedig Sümeginé Bodai Piroskát javasolja. A testület tagjai egyhangú igennel elfogadták a javaslatot.
 
A 4. napirendi pontban a testület egyhangú igennel szavazta meg a csatlakozást a Bursa Hungarica Felsőoktatási és Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz.
 
Az 5. napirendi pontban a képviselő-testület állásfoglalásáról esett szó a Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás működésével kapcsolatban. A jegyző elmondta, hogy a társulás jogi személyiségűvé alakítása miatt társulási szerződésmódosításra van szükség. Ezt a testület egyhangú igennel elfogadta.
 
A 6. napirendi pont az egészségügyi tárgyú önkormányzati rendeletek felülvizsgálata volt. A felülvizsgálatra azért van szükség, mert az önkormányzat egészségügyi alapellátási körzeteinek megállapításáról szóló rendelet megalkotására 2002-ben került sor. A rendelet preambulum része már nem felel meg a hatályos jogszabályoknak, így a képviselő-testületnek napirendre kell tűzni a rendelet megfelelő módosítását. Ezt a testület tagjai egyhangúan elfogadták.
 
A 7. napirendi pontban a szociális célú tűzifa vásárlásához szükséges önerő biztosításáról tárgyaltak a képviselők. A polgármester elmondta, hogy idén 184 köbméter tűzifára adhat le az önkormányzat igényt, amelyhez 233.680 forint önrészt kellene biztosítani az önkormányzatnak. Ezt a testület tagjai egyhangúan elfogadták.
 
A 8. napirendi pontban a szelektív hulladékgyűjtő megvásárlásáról döntött a testület. A polgármester elmondta, hogy 280 ezer forint + ÁFA összegű volt a legkisebb ajánlat amelyet kapott a vásárlásra az önkormányzat. A testület tagjai egyhangú igennel szavazták meg a hulladékgyűjtő megvásárlását.
 
A 9. időszerű feladatok napirendi pontba több dolog is beletartozott.
 
Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester tájékoztatta a testületi tagokat, hogy folyamatban van az iskolában a tervezett vizesblokkok felújítása 1 millió 800 ezer forint összegből.
 
Másodikként Várnai Róbert jegyző úr mondta el, hogy előreláthatóan 2017. október 1-el az önkormányzatnak valószínűleg csatlakoznia kell egy új ASP elnevezésű internet alapú informatikai rendszerhez, amely várhatóan felgyorsítaná az ügyintézést.
 
Mivel más téma nem merült fel, így a képviselők zárt ülésen tanácskoztak tovább.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com