Útfelújítások várhatóak Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 12. hétfő, 19:42
alt
Mezőkeresztes Város Önkormányzata az elmúlt időszakban több pályázatot is adott be a település infrastruktúrális fejlesztésének érdekében. Ennek eredményeként, lehetőség nyílik a település fűútjának javítására, felújítására egy 2,9 kilométeres szakaszon. Majoros János polgármester úr elmondta, hogy az érintett útszakasz a Magyar Közútkezelő Társaság tulajdonában van, azonban az önkormányzat nyertes pályázata révén a közútkezelő Európai Uniós forrásból el tudja végezni a szükséges munkálatokat.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Majoros János polgármester úr elmondta azt is, hogy szintén Európai Uniós forrásból, mintegy 2 millió 907 ezer forint összegű támogatás mellett nyílik lehetőség a Maszolaj-lakótelep útburkolatának felújítására, amely az évek során rendkívül rossz állapotba került. Pályázati úton a Belügyminisztériumtól egy 15 milliós összegű támogatást lehetett igényelni belterületi utak és járdák felújítására. A polgármester elmondta, hogy a választókörzetből, egyedül Mezőkeresztes Város Önkormányzatának benyújtott pályázata kapott

nyertes elbírálást.

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com