Mezőkeresztes - Bükkábrányi Bányász bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 12. hétfő, 01:00
alt
2016. szeptember 4-én vasárnap a Bükkábrányi Bányász csapata idegen környezetben lépett pályára. Ezúttal Mezőkeresztes otthonába utaztak. A találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét. Az ábrányi együttes 8 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Bodzán Krisztián gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.

 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első játékrészben mindkét oldalon voltak lehetőségek, mindkét együttes előtt adódott helyzet, azonban a keresztesieknek nem sikerült egyenlíteniük és az ábrányiak sem növelték tovább előnyüket, így a 2. 45 percet egy gólos bányász vezetés mellett kezdhették meg a csapatok.
Az 55. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel az ábrányi Bereznay Ferencnek szabálytalanságáért.
A 66. percben megszületett a másodikvendég találat is, Pusoma Viktor gólja révén 0-2 lett az állás.
A 75. percben a keresztesi Hímer Gábor szabálytalan megmozdulását figyelmeztette sárga lappal a játékvezető.
A 85. percben az ábrányi Sós Bence szabálytalankodott ellenfelével, így ő is sárga lapos figyelmeztetésben részesült, valamint a reklamáló Jékli Zsolt is elkönyvelhetett egy hasonló figyelmeztetést.
A Mezőkeresztes - Bükkábrányi Bányász felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 0-2 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com