Tiszabábolna - Mezőkeresztes bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 21. szerda, 01:00
alt
2016. szeptember 10-én szombaton, Mezőkeresztes felnőtt csapata idegen környezetben lépett pályára. Tiszabábolna együttese látta őket vendégül. A találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét. A mezőkeresztesi együttes 11 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Csibrik Péter gólja révén 1 gólos előnyre tettek szert.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A bábolnaiaknak a 15, percben sikerült is kiegyenlíteniük, Pelyhe László szerzett gólt csapatának, így 1-1 lett az állás.
A 35. percben a keresztesiek azonban újabb találatot könyvelhettek el, így ismét átvették a vezetést, Szepesi Attila találata révén 1-2 lett a mérkőzés eredménye.
a 38. percben viszont a hazaiak ismét kiegyenlítettek, Vaszilkó Csaba találata révén 2-2-re változott a találkozó állása, amely egyben a félidei eredmény is maradt.
A 2. félidőből 10 perc telt el, amikor a hazaiak átvették a vezetést, Farkas Tibor gólja 3-2-re változtatta az eredményt.
A 80. percben a hazaiak tovább növelték előnyüket, Vaszilkó Csaba talált be ismét a keresztesi kapuba, így 4-2-re változott az eredmény.
A Tiszabábolna-Mezőkeresztes felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 4-2 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com