Bükkábrányi SC - Bükkábrányi Bányász bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. október 05. szerda, 01:00
alt
2016. szeptember 25-én vasárnap nem mindennapi mérkőzésnek adott otthont a Szép Pál Sporttelep. A hazai Bükkábrányi Bányász együttese mérkőzhetett meg a Bükkábrányi Sport Club csapata ellen. A találkozó 16 órakor vette kezdetét.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A BSC együttese 3 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Prodan Márk gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.
A 7. percben azonban a bányász együttesének sikerült kiegyenlítenie, Pinezits Bálint találata révén 1-1-re változott a mérkőzés állása.
A 32. percben a Bükkábrányi Sport Club együttese javára büntetőrúgást ítélt a játékvezető.11-est Búzási Alex értékesítette, így ismét átvették a vezetést a BSC focistái, 2-1 lett az állás javukra.
Az első félidő 2-1-es BSC előny mellett ért véget.
A 71. percben a BSC egyik játékosát, Dudás Donátot küldte piros lappal idő előtt az öltözőbe a játékvezető, mivel az első félidőben és most is sárga lapos bírói figyelmeztetésben részesült.
A 77. percben a BSC 9 főre fogyatkozott, ezúttal Oláh Tamás járt hasonlóan, mint csapattársa pár perccel azelőtt, a játékvezető piros lappal küldte az öltözőbe.
Az kettős emberhátrány ellenére a 86. percben a BSC újabb gólnak örülhetett, Prodan Márk volt ismét eredményes, így 1-3 lett a találkozó állása.
A Bükkábrányi Bányász – Bükkábrányi Sport Club felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 1-3 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com