Állatok Világnapja a mezőkeresztesi óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2016. október 12. szerda, 01:00
alt
Október negyedike az Állatok Világnapja. Erre az alkalomra a világ minden iskolájában és óvodájában együtt készülnek a felnőttek és gyermekek egyaránt. Kedden a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Napköziotthonos Óvodában is megemlékeztek a jeles napról. A központi, József Attila úti óvodában mind a négy csoportszobában más és más izgalmas feladat és program várta a kicsiket. Elsőként mozgásos játékok segítségével különböző állatok mozgását utánozhatták. A következő állomáson ujjbábot készíthettek a kicsik. A harmadik helyen pedig az egyes állatok hangjával ismerkedhettek a meg.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A negyedik szobában pedig különböző szempontok alapján kellett az állatokat csoportosítaniuk. Eközben a Szentistván úti óvodában sem tétlenkedtek. Az első állomáson a kicsik különböző állatok mozgását utánozhatták, a következő csoportszobában összegyűlt gyerekkel felidéztették az állatokról tanult mondókákat és verseket. A harmadik állomáson pedig állatos puzzlet rakhattak ki az ovisok.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com