70 éves a bükkábrányi óvoda: a gyerekekkel, a szülőkkel, a volt dolgozókkal együtt ünnepeltek
Írta: Eleven Televízió   
2016. október 17. hétfő, 10:27


A  bükkábrányi  óvoda idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból egy hetes ünnepségsorozatot szervezett az intézmény.
Ennek első programjaként  a gyerekekkel,szülőkkel, nagyszülőkkel és persze az intézmény dolgozóival közösen „körülölelték” az óvodát,  majd a gyerekek egy-egy lufit kaptak, melyet csoportonként indítottak az ég felé, ezzel is hírt adva az évfordulóról.
A bölcsisek hétfőn egy fát is ültettek az intézmény udvarán, de persze mindhárom óvodás csoport  is részese volt a faültetésnek a hét során. Hangulatos foglalkozás keretében jubileumi emléktárgyakat is készítettek a szülők közreműködésével a kis, közép és nagycsoportba járó gyerekek is, megemlékezve a jeles évfordulóról.
Nagy izgalom előzte meg a játékos vetélkedőket. Természetesen nem csak drukkoltak, hanem részesei is voltak a szülők ennek a programnak is.
Csütörtökön az óvodák korábbi helyszíneit járták körbe a középső és nagycsoportosok, és mindenhol egy-egy körjátékot játszottak el közösen.
A pénteki záró napon a Lármafa Együttes adott hangulatos koncertet táncházzal egybekötve.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 Ezen a délutánon tartották meg az óvoda szülinapi ünnepségét is, melyre meghívták az intézmény egykori dolgozóit is természetesen. Elsőként Galambos Lajosné intézményvezető köszöntötte a vendégeket. Az óvoda volt dolgozóinak egy-egy szál virággal kedveskedtek, majd egy gyertyát gyújtottak meg azokért, akik már nem lehetnek köztünk.
Ezt követően a nagycsoportosok egy  kedves és vidám, népijátékokkal színesített műsorral mutatkoztak be.
Kiss Sándorné nyugalmazott óvodavezető az óvoda történelmét, az elmúlt 70 fontosabb eseményeit elevenítette fel, majd Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a jubiláló intézményt, a volt és jelenlegi dolgozókat. A folytatásban megnézhettek egy összeállítást az elmúlt évtizedekben készült fotókból, mely szép és kedves emlékeket idézett fel mindenkiben.
A jubileumra egy kiállítás is készült, melyben az elmúlt évtizedek tárgyai, játékai, bútorai is helyet kaptak, és természetesen sok-sok fotót is láthattak a vendégek. A kiállítást egyébként október végéig lehet megtekinteni az intézményben.
Az ünnepséget és az egész hetes programsorozatot egy közös faültetés és persze a szülinapi torta zárta. A rendezvényről hamarosan hosszabb összeállítást is láthatnak majd.
 
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com