December 20-án tartották meg a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola jótékonysági adventi ünnepségét. A gyerekek már hetek óta izgatottan készültek erre az estére.
A műsorszámok között az első volt a harmadikosok produkciója, majd az elsősök egy vidám jelenetet adtak elő, majd hópiheként és rénszarvasként táncoltak. Az énekkar produkcióját a másodikosok betlehemes játéka követte, majd a tanári kar által előadott dal csendült fel. A 4.osztályosok tanulságos mesejelenetét a karácsonyra készülődés jegyében összeállított műsorral követte a 6.osztály.
Őket az ötödikesek sötétben előadott látványos tánca követte, az énekkar pedig egy népszerű karácsonyi dalt adott elő. A karácsonyi fa egyik dísze, a girland szolgált kellékül a hetedikesek számára, az osztályok műsorai közül pedig a legnagyobb jöttek utoljára, ők a karácsonyi idézetek mellett egy látványos táncot mutattak be. Az estét ismét egy közös dallal zárták, melybe minden osztály bekapcsolódott.
A jótékonysági est bevétele mintegy 100.000 Ft lett, ez az össze az iskolai alapítvány számlájára kerül.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com