2016. december 2 -án délután 17 órától közmeghallgatást tartott Mezőkeresztes Város Önkormányzatának képviselő-testülete az IKSZT épületében. A polgármester tájékoztatói után a megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket. Elsőként Majoros János polgármester köszöntötte a megjelenteket majd ismertette a 2 napirendi pontot, amelyet a testület tagjai egyhangú igennel fogadtak el.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. pontban a 2016 -os év tájékoztatója hangzott el. A polgármester elmondta, hogy ebben az évben mennyi ülést tartott a képviselő-testület. Szó esett népességi adatokról is, miszerint csökken a lakosság.   Elhangzott, hogy az önkormányzat ez évben kerekítve 929 millió forinttal gazdálkodott.   Szó esett a 2016 -os év beruházásairól és a következő években tervezett fejlesztésekről is.
A tájékoztató után a 2. napirendi pontban a lakosok tehették fel kérdéseiket. Idén lehetőség volt írásban előzetes kérdéseket feltenni. A kérdések elsősorban a sporttal, iskolával, utak állapotával és a közbiztonsággal kapcsolatban merültek fel. Az írásban leadott kérdések után sokan szólaltak fel a helyszínen is. Miután több kérdés nem érkezett, Majoros János polgármester úr Kellemes Ünnepeket kívánt mindenkinek, majd zárta a közmeghallgatást.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com