Bükkaljai Mozaik - 2016. november 23.
Írta: Eleven Televízió   
2016. november 23. szerda, 01:00
alt
 
Október 23-ai megemlékezés a bükkábrányi iskolában
 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a bükkábrányi iskolában október 20-án reggel 8 órától. Az iskola aulájában tartották a megemlékezést, melynek keretein belül először a Himnusz dallama csendült fel. A megemlékezés rendezőjeként Hok Andrea tanítónő szólt először a gyerekekhez, majd a tanulók műsorukban bemutatták a forradalom jelentősebb eseményeit. A műsorban közreműködtek az iskola néptáncos tanulói is, valamint zongorán kísért Hajnal-Farkas Zsófia.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kihelyezett ünnepi közgyűlést tartott Bükkábrányban, a település képviselő-testületével közösen. A rendezvény ünnepi szónoka Fazekas Sándor földmüvelésügyi miniszter volt, továbbá beszédet mondott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszer-helyettes, országgyűlési képviselő is. Rajtuk kívűl a megyei közgyűlés tagjai, közéleti személyiségek, intézményvezetők, egyházi méltóságok is megtisztelték az ünnepi közgyűlést jelenlétükkel.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

alt
 
Jánosházi Sándor Labdarúgó Torna Bükkábrányban
 
Október 7-én, pénteken délután 14 órai kezdettel került megrendezésre a Jánosházi Sándor Labdarúgó Torna a bükkábrányi Szép Pál Sporttelepen. Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármesterének köszöntő szavai után Nagy László testnevelő ismertette a labdarúgó torna menetét és a szabályokat. A megmérettetésre idén Bükkábrány, Vatta, Tibolddaróc, Mezőkeresztes, Mezőnyárád, és Sály csapatai jelentkeztek. A 6 csapat körmérkőzéseket játszott egymással a sporttelepen kijelölt 2 pályán kétszer 10 percben. A délután végére kialakult a torna sorrendje. Az hatodik helyen végzett Tibolddaróc csapata, ötödik lett Sály, negyedik helyezést ért el Vatta csapata, a harmadik helyen Mezőnyárád végzett, a második a házigazda, Bükkábrány csapata lett és idén Mezőkeresztes csapata lett a bajnok, ők vihették el a vándorserleget. Az idei évben Ráki Norbert lett a legjobb kapus Mezőkeresztesről, az idei gólkirály pedig Orosz Róbert lett Mezőnyárádról.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com