Fellobbant az első adventi gyertya Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2016. november 30. szerda, 01:00
alt
 
Az utóbbi pár évben kialakult hagyomány szerint Mezőnyárádon a reggeli szentmisét követően a templom előtt felállított adventi koszorút a település egy-egy intézményének dolgozói gyújtják meg, valamint ebből az alkalomból rövid műsorral is készülnek. Ez nem történt másképp idén sem, a november 27-én, advent első vasárnapján, délelőtt 10 órakkor tartott szentmisének tovább emelte az ünnepi fényét, hogy az iskola 8. osztályos tanulói eljátszották az evangéliumi részt a megjelent híveknek.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Advent az eljövetel, a várakozás és reménykedés ideje, a Karácsonyra való előkészület időszaka. A szentmisén Dr. Linczenbolt Levente plébános beszélt az ünnep jelentőségéről, a szeretetről, a felkészülésről. A szentmisét követően, az óvodások és óvónénik egy kis műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A templom kertjében felállított koszorú első gyertyájának meggyújtását követően, meleg teával és egy kis süteménnyel kedveskedtek az összegyűlt híveknek.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com