Olvad a hó, egyre több a belvíz: átmenetileg lezárták a 3-as utat Bükkábrány mellett, Mezőnyárádon is védekezni kellett

LEGFRISSEBB - ÚJRAINDULHATOTT A FORGALOM A 3-AS ÚTON BÜKKÁBRÁNY ÉS VATTA KÖZÖTT

Sikerült mérsékelni a vízátfolyást, újra járható az érintett útszakasz. A helyszínen járva stábunk úgy tapasztalta, hogy a hóolvadásból származó víznek egyenlőre nincs utánpótlása, így nem veszélyezteti a közlekedést.

Hétfő délután írtuk:
Ma 14 óra körül ismét lezárták a 3-as főutat,mivel ismét megemelkedett a vízszint. A Bükkábrányi Bánya segítségével próbálják elvezetni a vizet.
Ha sikerül, van esély arra,hogy néhány óra múlva ismét megnyissák az útszakaszt.
--------------------------------------------------------------------
Hétfő reggel írtuk:
Hétfő reggel 8 óra körül ismét megnyitották a 3-as utat, lecsökkent a víz szintje. Ugyanakkor ajánlatos az útszakaszt lassan megközelíteni és figyelmesen áthaladni az érintett részen.

---------------------------------------------------------------------
Vasárnap este írtuk:
Az olvadás miatt keletkezett jelentős vízátfolyás alakult ki a 3-as számú főuton Bükkábrány és a harsányi elágazás között. Mivel a víznek folyamatosan volt utánpótlása, a vízszint folyamatosan emelkedett a délután folyamán. Csak buszok, teherautók és terepjárók tudtak keresztülhajtani, a személyautósok Mezőkeresztes és Csincse felé kerülhettek.
Estére tovább emelkedett a vízszint, volt, ahol 40-50 cm-es mélységű lett, ám ekkor is voltak, akik megpróbáltak átmenni, ám nem tudtak átkelni. Az autójuk is meghibásodott, őket a tűzoltók, illetve egy segítőkész terepjárós húzta ki, ezután zárták le a főutat.
Az éppen akkor erre járó buszok áthajthattak még a vízen, ám az utasok felvitték a buszra a csomagjaikat, hogy ne ázzanak el. 
A 3-as főúton Bükkábrány és a harsányi elágazás között a 153-as és a 157-es km közé eső szakaszt zárták le. A forgalmat az M3-as autópálya – M30-as autópálya útvonalra terelték. A terelés idejére az M3-as autópálya a 139-es mezőkeresztesi csomóponttól a 151-es M30-as elválásig, illetve az M30-as autópálya az M3-as csomóponttól a 6-os km-nél lévő emődi csomópontig ideiglenesen mindkét irányban díjmentesen igénybe vehető lett.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Az olvadás miatt megáradt vízfolyás két hídjánál is homokzsákokkal védekeztek Mezőnyárádon, a kisvölgyi részen, a Toldi és az Akácfa utcákon vasárnap késő délután. A településen keresztülfolyó időszakos patak vize annyira megduzzadt, hogy néhány hídon is keresztülfolyt, s a környékbeliek, polgárőrök homokzsákokkal akadályozták meg, hogy az utcák mélyebb részei és a házak vagy kertek felé vegye az irányt. Így is csak pár méterre zúdult el a víztömeg a házak mellett több helyen.
A belvíz egyébként több kertet is elöntött a településen. Mezőnyárád mellett egyébként Vattán is gondot okozott a belvíz a belterületi részeken.
Bükkábrányban pedig a Géczy utcánál lévő átereszek és árkok is nagy mennyiségű vizet vezettek el, a Tibolddaróc felé eső földeken lévő hótömeg elolvadása miatt, ám szerencsére itt nem lett nagyobb probléma, nem veszélyeztette a házakat a belvíz.  

A nézői felvételeket Komáromi György és Teleki Gyula készítette.
 
 
A 3-as út délután:

 
 

 A 3-as út este, autók mentése:

 

 Belvíz Mezőnyárádon és Vattán (nézői videó):

 

 Belvíz Mezőnyárádon:

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com