Testületi ülés volt Mezőnyárádon február 9-én és 16-án

Testületi ülést tartottak Mezőnyárádon február 9-én, csütörtökön. Az ülésen összesen 2 napirendi pontot vitattak meg, az eredetileg kiadottak alapján.
Az első napirendben az önkormányzat 2017. évi költségvetési koncepcióját tárgyalták meg a jelenlévők.
A költségvetés bevételi és kiadási főösszegét 173.949.000 forintban állapították meg.
Ebből mintegy 128 millió forint érkezik működési célú állami támogatásként, 28 millió forint a közhatalmi bevételek idei tervezett összege. A kiadási oldalon mintegy 32 millió forint a személyi juttatások összege, közel 43 millió forintot terveznek dologi kiadásokra, míg általános tartalékként 2 millió forintot különítettek el.
Kérdések hangoztak el az óvodával és a központi konyhával kapcsolatban. A képviselők döntése alapján a következő csütörtökön február 16 -án tovább folytatják a megbeszélést.
A második, időszerű feladatok napirendi pontban szó esett arról, hogy a lecsökkent iparűzési adó kieső részét valamilyen módon pótolni kellene. Valamint javaslat hangzott el arra, hogy a költségvetést még a februári hónapban próbálják meg megtárgyalni és elfogadni.
Szó esett arról is, hogy a légszennyezéssel kapcsolatban lépéseket kell tenni, először egy független szervezettel méréseket lehetne végeztetni a településen.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Február 16-án ismét ülésezett a képviselő-testület Mezőnyárádon. A képviselők összesen 3 napirendi pontot tárgyaltak.
Elsőként az önkormányzat 2017. évi költségvetésének elfogadása volt napirenden. A tervezett költségvetésről már több esetben szó esett. Elhangzott, hogy amennyiben nyertes pályázata lesz az önkormányzatnak, akkor módosítják a költségvetést, átcsoportosításokat hajtanak végre. A képviselők egyhangúlag megszavazták a költségvetést.
A 2. napirendben az önkormányzati ASP rendszerhez való csatlakozás kapcsán kellett döntést hozni a jelenlévőknek.  A kormányzat által bevezetett informatikai rendszer korszerű informatikai megoldásokat nyújt az önkormányzatok belső működésének támogatásához. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Mezőnyárád esetében október 1-től az adóügyeket, míg 2018. január 1-től az egyéb feladatokat, például könyvelést is ebben a központi rendszerben végzik majd. Az önkormányzat bruttó 6 millió forintra tud pályázni, ebből mintegy 3,3 millió forintot tudnak a számítógépekre és egyéb hardverekre költeni, a maradék összeg a szoftver beszerzésére, az adatok átemelésére és a dolgozók oktatására fordítandó.rendszer működtetéséhez stabil és gyors internet kapcsolatra van szükség a feltöltést tekintve is.
A képviselők egyhangúan megszavazták a pályázat benyújtását.
A 3.,időszerű feladatok napirendi pontban nem volt hozzászólás, kérdés, így a nyílt testületi ülést bezárta a polgármester, és zárt ülésen folytatták tovább a munkát.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com