Nyílt napra várták szüleiket a bükkábrányi ovisok
Írta: Eleven Televízió   
2017. március 13. hétfő, 15:39

Nyílt napokat tartottak a bükkábrányi óvodában március 8-án és 9-én. A szülők mindkét nap betekinthettek a mindennapi óvodai életbe, játékba, napirendbe, ám ezen kívűl különböző foglalkozásokon is láthatták gyermekeiket.
Szerdán a középsősök várták szüleiket, reggel az óvodai játékok között merültek először a gyerekek, építőkockáztak, legóztak, kirakóztak.
Ezt követően zenei foglalkozás következett, közös éneklés mellett hangszerbemutató, dalfelismerés is volt. A délelőtt további részében pedig kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek, a tavasz jegyében készíthették el ragasztással képeiket.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Másnap, csütörtökön a nagycsoportosok szülei vehettek részt a nyilvános foglalkozásokon.
A nap 9 órakor egy kis testmozgással indult az aulában. A gyerekek játékos formában futással, egész testet átmozgató gyakorlatokkal frissülhettek fel Anett óvónéni vezetésével.
A tízórait követően egy korábbi kirándulás emlékeit elevenítették fel a gyerkőcök a digitális táblára kivetített fotók segítségével, majd pedig a várva várt mese vette át a főszerepet. Ica óvónéni közreműködésével nem csak elhangzott a Három nyulak című mese, de a csoport tagjai dramatizálták, vagyis el is játszották a tréfás történetet.
Ha pedig már nyulakról volt szó és a Húsvét is közeledőben, akkor a kézműves foglalkozás végeredménye is egy nyuszi volt, amelyet minden nebuló az előzőleg kivágott papír darabokból rakhatott össze némi ragasztó és persze némi kézügyesség segítségével.

 

 
 

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com