Bükkábrányi Bányász-Mezőnyárád edző mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. március 14. kedd, 10:02
alt
 

2017. március 5-én vasárnap a Bükkábrányi Bányász felnőtt csapata felkészülési mérkőzést játszott Mezőnyárád  együttesével.

Az első félidőből 5 perc telt csak el, amikor az ábrányiak megszerezték a vezetést, 1-0 lett az állás javukra.

A 20. percben megszületett az ábrányiak 2. találata is, 2-0  lett az eredmény.

A 40 . percben a nyárádiaknak sikerült szépíteniük, 2-1-re módosult ezáltal a találkozó állása, amely egyben
a félidei eredmény is maradt.

Hirdetés_______________________________________________________________________

 

                                          

A 60. percben ismét  két gólosra nőtt a két csapat közötti különbség ismét ábrányi találat született , 3-1 lett az eredmény a Bükkábrányi Bányász  csapata javára.

A 73. percben a nyárádiaknak  sikerült ismét megrezegtetni az ábrányiak hálóját, találatuk 3-2-re módosította az eredményt.

A 82. percben az ábrányiak könyvelhettek el újabb találatot, amely révén 4-2-re változott az állás javukra. A Bükkábrányi Bányász – Mezőnyárád felkészülési mérkőzés végeredménye  tehát 4-2 lett.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com