Teremtésvédelmi Nap - nagytakarítás a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2017. március 29. szerda, 17:22
Az Egri Főegyházmegye Teremtésvédelmi Napján számos település csatlakozott a meghirdetett programhoz. A mezőnyárádi katolikus általános iskolában március 27-én délután ragadtak szerszámokat az iskola tanulói és pedagógusai egyaránt, hogy szebbé, tisztábbá tegyék környezetüket.
A gyerekek két csoportra oszlottak: a legkisebbekből álló első három osztály a község utcáit járva igyekezett megszabadítani a hulladékoktól az árkokat, járdákat, különös tekintettel a buszvárók környékére. A nagyobbak egy része az intézmény udvarán fogott gereblyét és lapátot, legtöbben pedig a park szebbé tételén fáradoztak. Akadt is munka bőven, hiszen mostanra került elő a hótakaró alól és száradt meg annyira az ősszel lehullott avar, hogy gond nélkül össze lehetett gyűjteni.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az udvari virágtartók sem maradtak üresen. A tavaszi munkában ugyanis nem csak tevékenységükkel, hanem adományukkal is segítették az iskolát a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület tagjai. A terület pedig valóban egyre szépült. Alig egy óra elteltével már látványos volt a munka eredménye: egyre kevesebb avar és egyre több tavaszi virág ékesítette a parkot és környékét, az intézménynek pedig eltökélt szándéka, hogy ez a tisztaság tartósan meg is maradjon.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com