Mezőkeresztes - Bőcs NB II. Észak-kelet női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2017. április 11. kedd, 00:00
alt
Április 8-án, a mezőkeresztesi női kézilabda csapat a hazai pálya előnyeit élvezhette a soron következő NB II-es mérkőzésén. Ez alkalommal Bőcs együttesét fogadták otthonukban. A találkozóra délután 17 órától került sor a mezőkeresztesi iskola sportpályáján.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidőt a hazai csapat két találata indította, amire a vendégek szintén két góllal feleltek. A félidő első felében a bőcsi csapat átvette a vezetést, a keresztesiek 1-2 gólos hátrányba kerültek. A félidő második felében a két csapat felváltva értékesített gólokat, de a hazaiak nem tudtak kiegyenlíteni. A fél idei eredmény 12:10 lett a vendég csapat javára.
 
A 2. félidőt a bőcsiek három gólja indította. A félidő első felében a vendég csapat ráerősített és öt gólosra növelte az előnyét. A félidő második felében a keresztesiek igyekeztek felzárkózni, de nem tudták beérni ellenfelüket. A végeredmény végül három gólos előny mellett 23:20-ra zárult a bőcsi csapat javára.
 
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com